Ugyanakkor a hadsereg ereje a katonák lelkében van, ezért fontos, hogyan tekint magára a mai katona, mit tekint múltjának és hagyományának
– tette hozzá.
A miniszter elmondta: azt szeretné, ha a magyar katona úgy tekintene magára, mint egy nagyszerű katonai erények és hősi tettek láncszeméből szőtt hosszú folyamat mostani szeme, amely felelősséget visel a következő nemzedékek láncszemeiért is.
Jelezte: a katonai gyökerek sok száz évre nyúlnak vissza, a magyar hadseregnek azonban most célzottan kell visszahoznia a hosszú és dicső magyar katonai hagyományokat, mert egy ránk oktrojált politikai rendszer a hadsereget teljesen leválasztotta a társadalomról és sok száz éves katonai múltunkról.
A miniszter emlékeztetett: Mária Terézia királynő alapította 1741-ben azt a – döntően magyarokból álló – gyalogezredet, amely a 32. hadrendi számot viselte. Jelenleg a vitéz Szurmay Sándor Helyőrség Dandár kötelékébe tartozó testőrezred viseli a 32-es számot, így most a laktanya felveszi a 32-esek alapítójának nevét, kapcsolódva a magyar katonai hagyományokhoz.
– Mária Terézia idején alakult a legtöbb magyar ezred, akkor vált ismertté és az egész világban irigyeltté a magyar huszár – tette hozzá.
A miniszter rámutatott: a laktanya átnevezése egy folyamat része, hiszen az elmúlt időszakban több alakulat és laktanya kapott új nevet. Hozzátette: azzal, hogy Mária Terézia királynőről nevezték el a laktanyát, üzennek minden anyának és feleségnek is, akik ma is azzal a féltő szeretettel engedik a haza védelmére gyermeküket, férjüket, ahogy azt Mária Terézia annak idején a testőreivel és a katonáival tette. Szükségünk van erre a féltő és gondoskodó szeretetre a haza védelméhez – hangoztatta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!