Szabadlábon a pesterzsébeti tragédia okozója

Szabadlábra helyezték a pesterzsébeti iskolánál halálos balesetet okozó teherautó sofőrjét. A férfit még kedden gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vette a rendőrség. Az ügyészség szerint ugyanakkor a gyanúsított letartóztatásának törvényi feltételei nem állnak fenn, így azt nem is kezdeményezték a bíróságnál.

2023. 10. 12. 10:22
Fotó: Bors
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabadlábon védekezhet annak a teherautónak a sofőrje, aki kedd reggel halálos balesetet okozott egy pesterzsébeti iskolánál – derült ki a Fővárosi Főügyészség lapunknak küldött tájékoztatásából.

Mint írták, a nyomozó hatóság a balesetet okozó férfit halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként. A férfi a gyanúsítás ellen nem jelentett be panaszt, részletes vallomást nem tett, ugyanakkor kifejezte sajnálatát a történtek miatt és jelezte, hogy együttműködik a hatósággal.

Hozzátették: a nyomozó hatóság a gyanúsítottat őrizetbe vette, és előterjesztést tett a letartóztatására. 

A nyomozást irányító Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a rendelkezésre álló adatok és bizonyítékok alapján megállapította, hogy a gyanúsított letartóztatásának törvényi feltételei nem állnak fenn – írta a főügyészség, hozzátéve, hogy a nyomozó hatóság a szükséges kihallgatásokat elvégezte, a helyszíni szemlét lefolytatta, nincs olyan eljárási cselekmény, amelynek eredményét a gyanúsított veszélyeztetni tudná.

A vádhatóság kiemelte azt is, hogy a gyanúsított büntetlen előéletű, és közlekedéssel kapcsolatos szabálysértése sem volt korábban. Bejelentett lakóhelye, munkahelye van, életkörülményei rendezettek. 

A fentiekre figyelemmel, a kerületi ügyészség a gyanúsított őrizetének megszüntetése, és a férfi szabadítása iránt intézkedett.

Kilencéves gyermek halt meg a tragédiában

Ismert, éppen papírgyűjtés volt abban a pesterzsébeti iskolában, ahol kedden reggel egy teherautó, kidöntve az iskola kerítését, halálos balesetet okozott. 

A Bors helyszíni beszámolója szerint a tanulók által bevitt papírkötegekhez hívtak egy hulladékszállító autót, amely nekiütközött a kerítésnek, amitől a kaput tartó betonfal megremegett és kidőlt, egyenesen egy éppen ott álló kilencéves kisfiúra. 

A törmelék alá szorult gyermekhez azonnal segítséget hívtak. Bár mindent megtettek érte, az életét már nem lehetett megmenteni. Olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen elhunyt. A gyermek édesanyja is megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

Borítókép: A baleset helyszíne (Fotó: Bors)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.