Ellenzéki háború indult Újpesten

A DK lejárató kampányt indított az MKKP ellen, mire annak pártigazgatója nekiment Varju Lászlónak.

2023. 11. 07. 7:05
Borítókép: Varju László DK-s képviselő napirend előtt felszólal az Országgyűlés ülésén (Fotó: MTI/Kovács Attila)
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb párt esett neki a Demokratikus Koalíciónak, a Momentum után a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pártigazgatója orrolt meg Gyurcsány pártjára. Nagy Dávid azután adott hangot neheztelésének, hogy 

több IV. kerületi, DK-közeli propagandalapokban a Kétfarkú Kutya Pártot összeboronálták a Fidesszel.

Legalábbis ezt állítja Nagy Dávid, aki szerint egyre többször kell az utcai fórumain magyarázkodnia ilyen híresztelések miatt. 

A Mandiner felidézte, Nagy Dávid korábban polgármesteri referens volt Déri Tibor mellett, akiről pedig köztudott, hogy momentumos polgármesterként kezdte a ciklust, majd kilépett a liberális pártból, és Újpest polgármestereként csatlakozott a DK fővárosi frakciójához. Az is ismert, hogy a DK-ra most fújó Nagy Dávid csak 2021 óta tagja a Kétfarkú Kutya Pártnak és indulhat a polgármesteri címért a kerületben.

Így már érthető, miért rágott be Nagy a helyi DK-ra, melynek országgyűlési képviselője,

Varju László adja ki például az Újpesti Hírmondót, amelynek felületén az utóbbi időben több olyan cikk is napvilágot látott, miszerint Nagy Dávid összejátszik Wintermantel Zsolttal, a kerület előző, fideszes polgármesterével. 

Hasonló tartalmak olvashatók a Jungné Kertai Ágnes által kiadott s szerkesztett Újpesti Szemlében is – állítja Nagy Dávid, aki a közösségi oldalán közzétett írásában úgy fogalmazott, „azt továbbra sem tudjuk, hogy ezekre a felületekre és a béna tartalmakra a DK központ vajon adott-e felhatalmazást, vagy saját szakállra megy a buli. (…) 

Eddig ugyan csak 134 500 forintot költöttek minket lejárató hirdetésekre, de ezen cikkek megírását valamilyen úton-módon, összefogásos pénzből finanszírozni is kell, tehát a ránk költött összköltség már párszázezer forintra rúghat

 – pedig hol van még a kampány vége?”

Nagy kifakadása kapcsán a Mandiner megjegyzi, a kerületi politikai helyezkedések is szerepet játszhatnak abban, hogy a Kétfarkú Kutya Párt tagja ennyire kifakadt. A portál szerint bár a Momentumból kilépett Déri saját elmondása szerint nem indul újra 2024-ben, talán bízik abban, hogy Gyurcsányék végül mögé állnak be, nem az alpolgármesterét, Trippont fogják támogatni a jövő évi önkormányzati választásokon. 

Egy másik forgatókönyv alapján az MKKP DK-t ekéző akciója mögött Déri állhat, a városvezető értelemszerűen sérelmezi tavalyi „hátrébb léptetését”. 

A DK-s híresztelésre Nagy István, az újpesti Fidesz–KDNP frakcióvezetője úgy reagált, nehéz hozzászokni a hazugságcunamihoz. – Pedig 2019-ben épp ilyen hazugságok gyártásában vettél részt Dérivel, Tripponnal, Kanász-Nagy Mátéval – írta Nagya Dávidnak, majd hozzáfűzte, „úgy hívják, karaktergyilkosság”. A pártigazgató azon bejegyzésére, amely szerint: „tanultam (Déri) Tibitől és Tibi esetéből is”, a frakcióvezető úgy reagált: 

kíváncsi arra, hogy Nagy Dávidnak lesz-e majd elég bátorsága nyilvánosságra hozni, hogy mivel zsarolták meg Dérit, ami után lemondott Trippon javára a polgármester-jelöltségről, 

majd kilépett a Momentumból. Mivel Nagy Déri közvetlen munkatársa volt, sokat tud az esetről – vetette fel.

 

Borítókép: Varju László DK-s képviselő napirend előtt felszólal az Országgyűlés ülésén (Fotó: MTI/Kovács Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.