A tél beköszöntével egyre hidegebb idő érkezik, és ezzel együtt nő az állatokat érő kihívások száma. Az háziállatok, különösen azok, melyek kint élnek, különleges figyelmet igényelnek a mínuszokban – hívta fel a figyelmet Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos csütörtöki közleményében.
„A hideg időjárás számos veszélyt rejthet magában kedvenceinkre nézve, és ebben az időszakban kifejezetten fontos, hogy mindannyian tegyünk az állatok védelméért”
– tette hozzá a kormánybiztos.
Koska Hedvig állatorvos ismertette, a hipotermia és a testrészek fagyás miatti károsodása komoly veszélyt jelenthetnek, különösen a rövidebb szőrű vagy kisebb testű állatoknál. A hideg továbbá fokozhatja a meglévő egészségi problémákat, például az ízületi gyulladást. A hipotermia és a fagyás kockázata mellett a hideg időjárás növelheti a légúti betegségek előfordulását is, különösen zsúfolt körülmények között.
Hűvös időben az állatok viselkedése is megváltozhat
Számos állat több időt tölt pihenéssel, kevesebb energiát használva. Ebben az időszakban fontos biztosítani a megfelelő táplálékot és a menedéket az állatok számára, hogy fenntarthassák testhőmérsékletüket és energiaszintjüket. Kiemelten fontos, hogy az állattartók megfelelő előkészületeket tegyenek a hideg időszak beköszöntével. Ez magában foglalja a megfelelő szigetelésű vagy fűtött menedékek biztosítását, valamint a rendszeres állatorvosi ellenőrzéseket, különös figyelemmel a hideg időszakban fokozottan érintett egészségi problémákra.
„Gondoskodjunk arról is, hogy folyamatosan hozzáférjenek a friss ivóvízhez. Ez létfontosságú, mivel a nulla fok alatti hőmérsékletben a víz megfagyhat, ami megakadályozhatja az állatokat a szükséges hidratáció elérésében”
– tették hozzá.
Bár sokan azt gondolják, hogy télen a külső élősködők eltűnnek, ez nem teljesen igaz – emelte ki az állatorvos. Egyes élősködők, mint például a kullancsok, továbbra is aktívak maradhatnak enyhe téli időjárási körülmények között. Ezért fontos, hogy az állattartók rendszeresen alkalmazzanak megelőző kezeléseket, például a külső élősködők elleni szereket, hogy megóvják kedvenceiket a paraziták terjesztette fertőzésektől.