Március elején a szökés és elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése, valamint a bűnismétlés veszélye miatt a bíróság letartóztatta K. Gábort.

Egy gyermekkel erőszakoskodott
A vádirat lényege szerint az egykori LMP-s politikus 2022 decemberében az egyik családtagon keresztül ismerkedett meg a 13 éves sértettel. A vádlott ezután a kiskorú fiúval és a családjával egyaránt bizalmi kapcsolatot épített ki, így a szülők jóváhagyásával tartotta a kapcsolatot a gyermekkel, akik azt várták az idősebb férfitól, hogy a tanulmányait illetően terelje jó irányba a fiút.
A vádlott azonban a kialakított hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve, 2023 februárjában a gépkocsijába csalta a beleegyezési korhatárt még be nem töltött sértettet, majd egy félreeső helyre hajtott, ahol szexuális cselekményt végzett vele – áll az ügyészségi közleményben.
Csalás miatt is felelnie kell
K. Gábort mindezek mellett információs rendszer felhasználásával elkövetett csalással is megvádolták. A férfi ugyanis a rendelkezésre álló adatok szerint az egyik nagyatádi áruház önkiszolgáló kasszájánál négy alkalommal is úgy húzott le értékesebb termékeket, hogy azokra olcsóbb árucikkek vonalkódját ragasztotta, amivel tízezer forintot meghaladó összegű kárt okozott.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!