A baloldalról leplezték le Magyar Pétert

Nagy Attila Tibor politikai elemző az ATV Start című műsorában Magyar Péter és a baloldal helyzetét értékelte.

2024. 03. 31. 21:37
Forrás: Képernyőkép/ATV Magyarország Youtube
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy Attila Tibor szerint a jelenlegi politikai légkör logikája szerint Magyar Péter nagyon sok szavazatot vehet el az ellenzéktől a jövőben – írja az ATV műsora alapján a Mandiner.

A politológus az MSZP–DK–Párbeszéd által bejelentett közös listás indulással kapcsolatban elmondta, hogy ez szerinte a gyengék összefogása, mivel a Párbeszéd szinte mérhetetlen, a támogatottságát valahol nulla és egy százalék között mérik. Kiemelte: az MSZP is kis párttá zsugorodott, bár erősebb, mint a Párbeszéd.

A DK-ra térve annyiban pontosított, hogy a Gyurcsány-párt nem olyan gyenge, vagyis az „erősebbecske fogott össze a nagyon gyengékkel”, ami valójában egyfajta bedarálás.

 

Magyar Péter szétbombázhatja az ellenzéket

Az elemző szerint ez a megállapodás válasz a Magyar Péter-jelenségre, ugyanis a jelenlegi politika logikája szerint Magyar Péter nagyon sok szavazatot vehet el az ellenzéktől, különösen a Momentumtól és a Kutyapárttól, de a DK-sok sem lehetnek nyugodtak.

Ez a megállapodás a Demokratikus Koalíciónak azért is előnyös, mert

egy esetleges választási bukás esetén könnyebben szét tudják kenni a felelősséget

– mutatott rá Nagy Attila Tibor.

– Most, hogy Magyar Péter kezdi elszívni a levegőt az ellenzéki pártoktól, azok arra jöttek rá, hogy ha külön-külön indulnak, akkor nagy lebőgés lehet a vége – fejtette ki az elemző.

 

A baloldali messiás negatív kampányba kezdett

Magyar Péter legújabb akciójával kapcsolatban, amelyben Deutsch Tamást támadja, Nagy Attila Tibor úgy vélekedett: Magyar Péter egy olyan manipulációs technikát alkalmaz, amelyben a valóságnak csak egy szeletét tárja fel. Úgy látja, hogy Magyar Péter most egy negatív kampányba fogott.

 

Borítókép: Az ATV műsora (Forrás: ATV)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.