Megöltek egy férfit Budapest VIII. kerületében, egy Korányi utcai lakásban, a rendőrségre március 20-án reggel nem sokkal nyolc óra előtt érkezett bejelentés. Az esetről korábban a Magyar Nemzet is beszámolt.
Fotót tett közzé a rendőrség a reggeli józsefvárosi gyilkosság feltételezett elkövetőjéről
Kép a cikkben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást. Még aznap délelőtt azonosították, majd elfogatóparancsot adtak ki a feltételezett elkövető ellen, a 30 éves magyar állampolgárságú B. Ferencet körözik. A rendőrök a helyszínen megtalálták az áldozat holttestét, a férfi halálát idegenkezűség okozta.

Azt kérik, ha valaki felismeri vagy információval rendelkezik a keresett személy tartózkodási helyéről, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú 24 órában elérhető 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Jön a disznóvágás szezonja – Ön ismeri a szabályokat?
Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

Borzalmas közlekedési balesetben két ember veszette életét
Az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben.

Hatalmas elismerés: Koreát is meghódította a balatonőszödi bor
A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.

Szaunák gyulladtak ki egy budaörsi sportközpontban
A tűzoltók hamar eloltották a lángokat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk