Általános iskolai beiratkozás: ezekre kell figyelni

Már jelentkezhetnek az általános iskolába a nagycsoportot kijáró óvodások és azok, akik elég érettek az alapfokú oktatási intézményekben tanulásra. Az általános iskolai beiratkozás március 27-én kezdődött, és április 19-én este 6-kor zárul. A Magyar Nemzet összefoglalta, mire kell és érdemes figyelni, hogy a jelentkezésnél minden gördülékenyen menjen.

2024. 04. 03. 15:55
Idén már kötelező a személyes megjelenés az általános iskolai beiratkozásnál (Fotó: Éberling András)
Idén már kötelező a személyes megjelenés az általános iskolai beiratkozásnál (Fotó: Éberling András)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezenfelül a beiratkozáskor a szülőknek nyilatkozniuk kell a közös szülői felügyeleti jogról is, egyedül nevelt gyerekek esetén pedig az iskola kérheti a szülők gyámhivatalban felvett nyilatkozatát a szülői felügyeleti jog gyakorlásáról, adott esetben a másik szülő halotti anyakönyvi kivonatát, vagy a gyámhivatal határozatát, netán valamilyen bírósági ítéletet. Kell az esetlegesen külföldön élő szülő nyilatkozata, ami megtehető személyesen vagy elektronikusan.

Az is megtörténhet, hogy a fent említetteken kívül valamilyen egyéb papírra is szükség lehet, emiatt a beiratkozást megelőzően érdemes alaposan megnézni a szóban forgó intézmény honlapját.

A beiratkozással kapcsolatos további tájékoztatást az egyes köznevelési intézmények nyújtanak. Az e-Ügyintézés érintett felületének használatához segít a KRÉTA Tudásbázis oldalán elérhető „Beiratkozás Általános Iskolába/Szülői tájékoztató 2024” dokumentum – közölte a KK.

Borítókép: Idén már kötelező a személyes megjelenés az általános iskolai beiratkozásnál (Fotó: Éberling András)

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.