A Gondosóra program még hatékonyabbá tétele érdekében együttműködési megállapodást kötött az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft.
Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Miniszterelnöki Kabinetiroda képviseletében hangsúlyozta: a gondosóra életeket ment, az OMSZ missziója ugyanez. A két szervezet eddig is egymást segítve dolgozott, most az együttműködés hivatalossá válik és új szakaszba lép: még gyorsabban megérkezhet a segítség egy gombnyomással – utalt a gondosóra szlogenjére a főtanácsadó, majd kifejtette:
a mentők gyorsaságán és szakértelmén nagyon sok ember élete múlik, itt minden másodperc számít; a magyar emberek hálásak az OMSZ csaknem tizenötezer munkatársának. Magyarország kormánya elkötelezett a betegellátás minden szintjének jobbá tétele, fejlesztése, az egészségügyben dolgozók munka- és életkörülményeinek javítása mellett.
Felidézte, 2010 óta ezer mentőautót cseréltek le, 107 mentőállomás megújult és megépült 41 új, emellett nagy tételben szerezték be a legmodernebb mentéstechnikai eszközöket.
A veszélyek korát éljük, különösen fontos a biztonság, az idős emberek biztonsága is
– hangoztatta a főtanácsadó, majd hozzátette: a nyugdíjasok erkölcsi és anyagi megbecsülése mellett kiemelkedően fontos a biztonságuk is, ezért indította el a kormány az Európában egyedülálló Gondosóra programot.
Az ingyenes programba már több mint hatszázezer hatvanöt év feletti ember regisztrált, a gondosóra eddig nagyságrendileg tízezer életet mentett meg,
a kontaktszemélyeket, hozzátartozókat több mint 16 ezer alkalommal értesítették, a diszpécserközpont munkatársai csaknem 15 ezer órán keresztül beszéltek az ügyfelekkel.
Juhász Roland, a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta, Magyarország legnépszerűbb jelzőkészülékes szolgáltatása a Gondosóra program, amelynek részeként több mint 130 diszpécser fogadja a hívásokat. Az ő tudásuk, szakszerűségük biztonságot ad a felhasználóknak.