Tízéves kisfiú mentette meg édesapja életét
Tudta, mit kell tárcsáznia.
Tudta, mit kell tárcsáznia.

A jelenleginél is jobb eredmények következhetnek az új elemek bevezetésével.

Több esetben elegendőnek bizonyult a telefonos tanácsadás.

Kórházba szállították a baleset túlélőjét.

Hatszázezernél is több ember csatlakozott a programhoz.

Pedig évente negyvenmillió kilométert mennek a szirénázó kocsik.

A jellemzően enyhébb egészségügyi problémákra az esetek több mint 90 százalékában az ügyeleti ellátás megfelelő megoldást jelentett.

Majd harminc fokkal indul a hét első napja, a fél országra riasztást adtak ki.

Zápor, zivatar és szél is jöhet kedden.

A kiérkező mentősök már nem tudtak rajta segíteni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Alkotmány, űrkutatás, sportlegendák és világtörténelmi események.

Folyamatosan csökken a mozgósítható aktivisták száma.

Két programja van a pártnak.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A CIA tevékenyen részt vett az LSD amerikai elterjesztésében.

A balkezes játékos visszatérése, visszafogadása Varga Zsolt szövetségi kapitánynak komoly fejtörést jelent.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.