Egy rendőrt is meg akart ölni a tegnap elfogott újpesti gyilkos

Elfogásakor a vele szemben intézkedő rendőrt is meg akarta ölni az a férfi, aki a gyanú szerint meggyilkolta idős szüleit IV. kerületi lakásukban.

Forrás: MTI2024. 05. 25. 15:04
börtön, fegyház, ítélet,
Illusztráció Fotó: pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A  megalapozott gyanú szerint egy középkorú férfi a május 24-ét megelőző napokban eddig tisztázatlan, de éles és hegyes eszközzel olyan súlyosan bántalmazta idős szüleit, hogy a sértettek életüket vesztették – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Miután a rendőrség pénteken megtalálta a holttesteket, a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozó főosztályának életvédelmi osztálya nyomozást rendelt el, amelynek során a sértettek fia elkövetőként került a nyomozó hatóság látókörébe.

A rendőrök a férfi elfogásáért megjelentek a IV. kerületi lakásánál. Amikor a szülei megölésével gyanúsítható férfi kinyitotta a lakás bejárati ajtaját, észlelte a folyosón tartózkodó rendőröket, akik rögtön felszólították, hogy álljon a falhoz.

Ekkor a férfi a ruházatából előrántott egy körülbelül húsz centiméter pengehosszúságú vadásztőrt, majd szó nélkül rögtön a tőle karnyújtási távolságra álló egyik rendőr mellkasa irányába szúrt.

A rendőr a mozdulatot észlelve egy lépést hátralépett, így a kés pengéje a jobb mellkasa és a jobb felkarja között a hóna alá csúszott, így sikerült elkerülnie, hogy sérülése keletkezzen.

Ezt követően a rendőr társai sokkoló és testi kényszer alkalmazásával a férfit elfogták és megbilincselték. 

újpesti gyilkosság helyszíne
A bűntett helyszíne (Fotó: Metropol)

A Központi Nyomozó Főügyészség a férfit – őrizetének elrendelését követően – gyanúsítottként hallgatta ki több ember, részben hivatalos személy sérelmére, hivatalos eljárása alatt, részben a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt.

A szökés, illetve elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel letartóztatásának elrendelését indítványozták.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.