Egy teljesen életszerűtlen, több szempontból is gyanús „tanácsadói” szerződéssel szerzett külföldről, a 2019-es önkormányzati választások előtt 112,5 millió forintot Mravik Zsolt egyszemélyes vállalkozása, a Bakony Rental Kft., amelyből gyorsan ki is vett 89,4 milliót a tulajdonos-ügyvezető, majd ebből a pénzből továbbítottak 75 millió forintot, amely minden bizonnyal Karácsony Gergely kampányában „hasznosult”. A Magyar Nemzet szombaton részletes tényfeltáró cikkben mutatta be, hogy a baloldal főpolgármester-jelöltjének kampányára a pénzt 2019-ben a Mindenki Budapestért (Mibu) Egyesület bonyolította, a szükséges pénzforrást pedig kísértetiesen hasonló módon teremtették elő, mint a szintén Karácsony nevével fémjelzett 99 Mozgalom a 2021-es baloldali előválasztási kampányban. Utóbbi esetben a félmilliárd forint valódi forrására egyelőre nem derült fény, az viszont ismert, hogy az összeg döntő hányadát euróban és angol fontban fizette be a 99 Mozgalom bankszámlájára ugyanaz a Perjés Gábor, aki már 2019-ben a Mibu vezetőjeként is feltűnt hasonló szerepben. Karácsony öt évvel ezelőtti főpolgármester-jelölti kampánya esetében viszont konkrétan tudni lehet, hogy a több tíz millió forintos támogatás külföldről érkezett, a fent nevezett Bakony Rental Kft. közvetítésével.
Karácsonyék kampányfinanszírozása: fedősztori lehetett a tanácsadói szerződés
Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányának pénzforrását részben egy rejtélyes, „EU-tagállami vevőnek” nyújtott tanácsadói szolgáltatásból származó egyszeri 112,5 milliós bevételből teremtették elő. A szerződés, amit a főpolgármester bizalmi köréhez tartozó Tordai Csaba élettársának, Mravik Zsoltnak az egyszemélyes vállalkozása hozott tető alá, vélhetően a külföldi támogatás elfedését szolgálta.

De nézzük, mik azok a gyanús körülmények, amelyek arra engednek következtetni, hogy az autókölcsönző cég tanácsadói szerződése csupán egy fedő sztori, amely a külföldi pénzügyi támogatás leplezését szolgálta!
A cégbírósági adatok szerint Mravik Zsolt 2018. március 5-én alapította a vállalkozást Bakony Waste Energy Kft. néven, a cég akkor még üzem- és tüzelőanyag-nagykereskedelemmel foglalkozott. A vállalkozást 2019 februárjában átnevezték, ekkor kapta meg a Bakony Rental Kft. nevet.
A cégnek a mai napig egyedüli tulajdonosa és ügyvezetője Mravik Zsolt, jogi képviselője Tordai Csaba – a főpolgármester jogi főtanácsadója –, a székhelye pedig kettejük közös lakcímére van bejegyezve. Az életvitelszerűen együtt lévő Tordai–Mravik-páros a földhivatali nyilvántartás szerint ötven-ötven százalékban tulajdonosa a Budapest XIII. kerületi, Váci út 34. szám alatt található 122 négyzetméteres lakásnak.
A Bakony Rental történetében fontos változás állt be nem sokkal az átnevezés után, 2019 augusztusában, amikor is új tevékenységi körökkel, nevezetesen közvélemény-kutatással, valamint társadalomtudományi humánkutatással, -fejlesztéssel bővítették a portfóliót. A fő tevékenységük azonban továbbra is a gépjármű-bérbeadás maradt, ami azt jelzi, hogy a tanácsadást eleve csupán mellékes, egyszeri alkalomra tervezték. Ezt a feltételezést erősíti az a tény is, hogy a cégadatbázisból kiderül, a legutóbbi önkormányzati választás évében Mravik vállalkozása brutális, 238-szoros árbevétel-növekedést produkált: a korábbi ötszázezer forintról 119,2 millióra nőtt az összeg, viszont a következő években a nettó árbevétele egyszer sem emelkedett húszmillió forint fölé, azaz a 2019-es kampányév mutat egyedül kiugró eredményt. Sem előtte,sem után nem volt hasonló nagyságrendű árbevétele a cégnek, a tanácsadói szerződés egyetlen, egyszeri alkalomnak bizonyult. Az is nyilvánvaló, hogy ehhez a szerződéshez kellett új tevékenységi körnek felvenni két hónappal az önkormányzati választások előtt a már említett „társadalomtudományi humánkutatást, -fejlesztést”. A rejtélyes tanácsadói szerződésről és a megbízóról annyit lehet tudni a Bakony Rental Kft. 2019-es pénzügyi beszámolójából, hogy egy „112 577 000 forint értékű, EU-tagállami vevő részére nyújtott szolgáltatás” volt.
További Belföld híreink
A Bakony Rental Kft. külföldi tanácsadói megbízásából származó 112 millió forintból Mravik Zsolt még az októberi önkormányzati választások előtt osztalékelőleg címén kivett 89,4 milliót, amiből információnk szerint 75 millió forint egy a Városházán jelenleg is tanácsadóként dolgozó munkatárs segítségével Perjés Gáborhoz került készpénzben, 2019. szeptember 17-én. Mindez szintén arra enged következtetni, hogy az egyszeri 112,5 millió forint értékű „tanácsadásról” szóló megbízatás valójában Karácsonyék kampányának külföldi finanszírozását leplezte. Többek között ennek kivizsgálását is célozza az a feljelentés, amit Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. A politikus szerint Karácsony 2019-es főpolgármesteri kampányával összefüggésben költségvetési csalás, pénzmosás, hűtlen kezelés, valamint hamis magánokirat felhasználásának megalapozott gyanúja is felvetődik.
Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: Havran Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Karácsonyék elintézték: ötszáz forintra emelkedett a budapesti vonaljegy ára
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.

Akadálymentessé vált a Voks 2025 online oldala + videó
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.

Szuperbiztonságos helyen áll egy drogokkal teli rendőrségi kisbusz + videó
Kevesebb a drog a piacon.

Tragikusan fiatalon halt meg az év rendőre
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Megrázó részletek a móri haláleset kapcsán

Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját

Gyönyörű esküvői fotókkal robbantott ifj. Schobert Norbika és szerelme - egy ország álla esett most le

Retteghet Zelenszkij – sajtóértesülések szerint Ukrajna amerikai támogatás nélkül maradhat

Megszakad a szív: meghalt egy fiatal magyar rendőrnő, két kisgyermeket hagyott maga után

Új ország vezeti be az eurót: a lakosság ellene van, de akkor is megteszik

Luis Enrique a BL-döntő után a kislányára emlékezett, megható gesztus a PSG-drukkerektől

Aczél Zoltán: Anno szétrúgtuk, most megöleljük egymást Lipcsei Péterrel

Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után

Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett

Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák

A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Karácsonyék elintézték: ötszáz forintra emelkedett a budapesti vonaljegy ára
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.

Akadálymentessé vált a Voks 2025 online oldala + videó
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.

Szuperbiztonságos helyen áll egy drogokkal teli rendőrségi kisbusz + videó
Kevesebb a drog a piacon.

Tragikusan fiatalon halt meg az év rendőre
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.