A Bajnai-féle datadatos kör áll Karácsony Gergely külföldi kampányfinanszírozása mögött
Budai Gyula bejelentette: nyomoz a NAV, a szálak pedig Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc embereihez vezetnek.
Budai Gyula bejelentette: nyomoz a NAV, a szálak pedig Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc embereihez vezetnek.

A főpolgármester egyre feszültebb a 2019-es kampányfinanszírozási botránya miatt, ami érthető, mivel már a hatóságok előtt van a feljelentés több bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt.

Súlyos bűncselekmények gyanúját veti fel a baloldal 2019-es főpolgármester-jelölti kampányának külföldi finanszírozása, de válaszokat egyelőre nem adnak az érintettek.

A Bakony Rental nevű autókölcsönző kft.-vel szerződött rejtélyes külföldi megbízótól érkezett Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányába több tízmillió forint.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Autó és kisbusz ütközött.

Száraz és hideg időre kell számítani.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

Szoros együttműködésre törekszik a két ország.

Biztonságos és békés országot akarunk – hangsúlyozta Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kigyulladt egy háromszintes épület, több ember megsérült.

Rúben Amorim munkája szépen lassan beérik az Old Traffordon.

2026 januárjától a minimálbér emelése miatt több fontos állami juttatás összege is nő.

Több mint ötven autó rohant egymásba a jeges úton.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.