De mi is történt 2019-ben, hogyan épül fel az a struktúra, amit ekkor alkalmaztak először, majd megismételte ugyanez a személyi kör, jóval nagyobb tételekkel a 2022-es kampányra fordulva, a szintén Karácsony támogatására létrehozott 99 Mozgalommal?
Cégalapítás a választások előtt
Már az első lépések gyanút kelthetnek a cégügyletekben minimálisan jártas emberben. Adott egy gépjármű-bérbeadásra szakosodott kft., amelyet 2018-ban, az önkormányzati választás előtti évben alapított Mravik Zsolt, aki a főpolgármester régi bizalmi embere: Karácsony zuglói polgármesteri időszakában, 2014 és 2019 között fontos pozíciókat töltött be a kerületi önkormányzatnál, jelenleg pedig a Fővárosi Vízművek kommunikációs vezetője. Mravik az egyszemélyes vállalkozást a cégbírósági adatok szerint 2018. március 5-én alapította Bakony Waste Energy Kft. néven, a cég akkor még üzem- és tüzelőanyag nagykereskedelemmel foglalkozott. Aztán 2019 februárjában átnevezték, ekkor kapta meg a Bakony Rental Kft. nevet.
A Tordai–Mravik páros lakása a cég székhelye
További érdekesség, hogy a cégnek a mai napig egyedüli tulajdonosa és ügyvezetője Mravik Zsolt, a jogi képviselője Torda Csaba, a székhelye pedig kettejük közös lakcímére van bejegyezve. Az életvitelszerűen együtt lévő Tordai–Mravik páros a földhivatali nyilvántartás szerint ötven-ötven százalékban tulajdonosa a Budapest XIII. kerületi, Váci út 34. szám alatt található 122 négyzetméteres lakásnak.
Itt meg kell jegyezni, hogy Tordai Csaba, már a 2021-es előválasztási kampányban kulcsszerepet töltött be az úgy nevezett adománygyűjtő ládákkal álcázott 506 millió forint lepapírozásában. Tordai Karácsony Gergely jogi főtanácsadója a Városházán, már a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején államtitkári pozíciót töltött be az akkori Miniszterelnöki Hivatalban.
Kinyílt a pénzcsap
A Bakony Rental Kft. 2019-ben, az azt megelőző évhez képest kiugró árbevételt produkált. Az ötszázezer forintról hirtelen 119,2 millió forintra duzzadt árbevétel egy egyszeri, 112,5 millió forintos tanácsadói szerződésnek köszönhető, amelyet Mravik cége a 2019-es pénzügyi beszámolója szerint egy EU-tagállami vevő részére nyújtott.