Orbán Viktor és Nógrádi György hangsúlyozták, hogy az Európai Unió vezetése nagyon rossz irányba tereli a közösséget. Szóba került az EU egykori arculata is, és valóban hasznos lenne olykor a múltba tekinteni, mert az alapítók tartós és előremutató értékeket hagyományoztak ránk.
1950-ben Robert Schuman francia külügyminiszter egy európai szervezet létrehozását javasolta annak érdekében, hogy a francia és a német szén- és acéltermelés közös ellenőrzés alá kerüljön. Nyilatkozatában kijelentette: „Az európai nemzetek összefogásához szükség van arra, hogy Franciaország és Németország között megszűnjön az évszázados ellentét.”
A keresztény politikus nem az Európai Egyesült Államok létrehozásáról, hanem az európai nemzetek összefogásáról beszélt. Amivel sem ő, sem Konrad Adenauer, sem Alcide De Gasperi nem számolt, az a korunkban látható politikai eredmény: a balliberális nézetrendszer hatalomra kerülése, végzetes torzulása és diktatórikussá válása. Az alapítók a nemzetek sokszínűségének, a zsidó–keresztény civilizációra épülő Európának a hívei voltak. Ma a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor képviseli azt a nézetet és törekvést, amit annak idején az alapító atyák célként fogalmaztak meg: a nemzetek Európájának megteremtését.
A Patrióta műsorában a miniszterelnök a kárpátaljai magyarok sorsáról is beszélt. Utalt arra, hogy háborús viszonyok között nehéz a kisebbségek számára jogegyenlőséget kiharcolni.
Kijelentette: ha Ukrajnában katonailag rögzítik a helyzetet és béke lesz, ha a nagyhatalmak eldöntik, mi lesz ennek az országnak a szerepe, akkor majd beszélni lehet arról, hogy az ottani kisebbségek megkapjanak minden olyan jogot, amely az európai kultúrában megilleti őket. „Ezután eredményesen védhetjük a kárpátaljai magyarság jogait” – tette hozzá.
Ezzel kapcsolatban gondolhatunk arra, hogy Ukrajna legújabb kori történelmében nehéz lesz megtalálni azt a példaértékű időszakot, amelyhez a folytatás szándékával kapcsolódni lehetne. Mert eszünkbe jut az ottani magyargyűlölet, a nyelvtörvény szigorítása, a munkácsi vár turulszobrának pár éve történt erőszakos eltávolítása. A magyar hadtörténelem ősi szimbólumát akkor – a helyi önkormányzat határozata nyomán − feltűnő gyorsasággal szétfűrészelték és a várárokba dobták.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!