Félreértés ne essék, nem azzal van a baj, ha egy kormány-, sőt rendszerváltásra törekvő politikus jótékonykodik. A gond az, hogy az eredendően az egyik legpozitívabb emberi hozzáállást embertársainkhoz cinikus, gúnyos trutymóval keni össze, miközben kérkedik azzal, hogy ő bármit megtehet. Ha eddig összeharácsolt vagyonából egy kisebb részt mondjuk a hajléktalanokat segítő szervezeteknek ajánl fel, és ezt különösebb csinnadratta nélkül bonyolítja le, azt mondhatnánk, keresi önmagát, és egyszer talán jó útra téved. De ez a pökhendi bejelentés nem mutat semmiféle morális változást, csak azt a személyiséget demonstrálja undorító naturalizmussal, amit a zsírleszívás, a milliárdos kéjlak és a hazaárulással felérő ukránbarát parancsnoki szolgálat demonstrált eddig is vele kapcsolatban. Régebben a gatyáját is a honvédséggel vetette meg, most pedig fegyverkereskedelemből származó bevétellel akar lelkiismeretén könnyíteni. Tényleg vicc ez az ember, úgy, ahogy van.

Fontos megjegyeznünk, hogy szerencsére nem úszott meg minden feljelentést ilyen könnyen az Ukrajna dicsőségéért harcoló exkatona. 

Az érintett vallomást nem, panaszt viszont tett a gyanúsítással szemben. Állítólag ő nem lökdöste, hanem inkább nevetgélve megölelte a munkáját végző újságírót Kötcsén, amikor az a kiszivárgott adótervekről próbálta kérdezni. A riporter viszont elmondta, hogy tokatábornok háromszor lökte meg, az első kettőnél kínosan mosolygott a szürreális helyzetben, harmadjára viszont már nem vigyorgott, hanem könyökkel durván oldalba taszította. Ebben az ügyben lesz tehát valamiféle ítélet, de ne lepődjön meg senki, ha az ismét nagyon távol áll majd a józan többség igazságérzetétől. Visszatartó ereje borítékolhatóan nem lesz.

Értjük. És nem faragtak bennünket olyan puha fából, hogy ezeken az eseteken túl sokáig kellene keseregnünk. A baj csak az, hogy látjuk, halljuk a hergelést, érzékeljük, mire készülnek a túloldalon. Egyre gátlástalanabbul beszélnek arról, hogy mi nem is politikai ellenfeleik vagyunk, hanem eltakarítandó bűnözők, akiket börtönbe kell zárni, földönfutóvá kell tenni, és ha ellenállunk, a legdurvább erőszak is bevethető ellenünk. Eszement őrültek polgárháborút vizionálnak, választási csalást kiáltanak jó előre, amennyiben nem ők nyernek, és utcára szólítják a felbőszített tömeget.

Ebben a szövegkörnyezetben értelmezve Ruszin-Szendi viselkedésének önmagán túlmutató jelentését, összeszorul az ember gyomra. Ugyanis nem egy félőrült fegyvermániájáról van szó, hanem annak demonstrálásáról, hogy politikai természetű viták végére is lehet fegyverrel pontot tenni, ha a helyzet úgy alakul. 

És úgy tűnik, jól érzik. Hiába jelentjük fel őket, hiá­ba egyértelműek a bizonyítékok, vagy a mentelmi jog mögé bújva, vagy a hatóságokat is félrevezetve kicsúsznak az eljárások alól, és röhögve készülődnek jóval nagyobb disznóságokra. 

Ezért lett volna jó, ha a nyomozás alaposabb, és be is bizonyítja azt, amit a furcsán meggyűrődő ing redőin mindenki látott, akinek van szeme. Ha kivárjuk, amíg el is sül a politika színpadára felvitt fegyver, akkor már késő lesz moralizálni.