Február 9-én közös megegyezéssel távozott a Mátészalkai MTK kispadjáról Makszim Gábor. A vármegyei I. osztály első tavaszi fordulójában ideiglenesen Gyurján Bence a csapat játékosa és sportigazgatója látta el az edzői feladatokat is – számol be az ügy hátteréről a szon.hu, amely tudatta: a bajnokság listavezetője közösségi oldalán mutatta be az új trénert, aki nem más, mint Boér Gábor.

Forró a kispad az MMTK-nál. A 2024/2025-ös szezonban még az NB III-ban (le)szerepelt Mátészalkát Sándor Tamás, a Debreceni VSC klublegendája irányította. A kieséstől ő sem tudta megmenteni az alacsonyabb osztályok között ingázó patinás klub csapatát, amelytől 2024 októberében távozott. Sereghajtóként, utcahosszal lemaradva esett ki a szatmári egylet, amely az új szezonban versenyben van a bajnoki címért, ami egyébként nem jelent automatikus feljutást... Nem tudni, miért távozott önszántából Makszim Gábor, viszont vutathatatlan: nagy nevet igazoltak a szalkaiak.
Boér Gábor kihívása
A novemberig még Székesfehérváron, az élvonaltól búcsúzott Videoton feltámasztásáért fáradozott a fiatal tréner, aki 2023-ban Magyar Kupa-győzelemre vezette a Zalaegerszeget. Elmondása szerint edzői pályája elején dolgozott az utánpótlásban és megyei másodosztályban is.
A legfontosabb érv nyilván a volt játékosaimnak az invitálása volt. Több játékos is van a keretben, akivel dolgoztam együtt, és azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó visszaigazolás egy edzőnek, amikor volt játékosa felhívja, megkeresi, mert ezek szerint olyan élményekkel gazdagodott a közös munka során, ami arra vezeti rá, hogy ő szeretné-e ezt továbbvinni és szeretne együtt dolgozni az emberrel.
Emellett amit elmondtak és amit felvázoltak, az nagyon szimpatikus volt számomra. Azt gondolom, hogy most osztálytól függetlenül mindig az a fontos, hogy akarják az embert, hogy jöjjön és dolgozzon, és ha tud akkor segítsen és itt most abszolút ezt éreztem – mondta a váratlan szerepvállalásáról Boér Gábor a szabolcsfocihirek.hu oldalnak, hozzátette, hogy Gyurján Bence játékos-sportigazgatót segíti, de ő fog meccselni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!