A Juventus visszajött a Sallaiék elleni párharcba, de hiába
A magyar válogatott Sallai Roland múlt héten szerepet vállalt a Galatasaray Juventus elleni 5-2-es sikeréből, így a török csapat magabiztos előnnyel várhatta a torinói visszavágót. Sallai ezúttal is jobbhátvédként kapott lehetőséget a vendégek kezdőcsapatában, az első félidőben sárga lapot is kapott, majd az 59. percben hagyta el a pályát.
Az olaszok kisebb mezőnyfölényben játszottak, és Manuel Locatelli a 37. percben tizenegyesből meg is szerezte a vezetést (1-0). Szünet után Lloyd Kelly kiállítása miatt szinte rögtön emberhátrányba került a Juventus, ez pedig úgy tűnt, hátráltatja a hazaiak rohamait. Nem így történt: a 70. percben Federico Gatti (2-0), majd újabb helyzetek és kapufa után a hajrában Weston McKennie is betalált (3-0).
Jöhetett a hosszabbítás, amelyben az első nagy ziccer a Juventus előtt adódott, de az emberhátrányban egyre fáradtabb csapat ellen a 105+1. percben Victor Osimhen betalált (3-1), így ismét továbbjutásra állt a Galatasaray.
A hátralévő időben is próbálkozott még az olasz együttes, de Baris Alper Yilmaz a 119. percben (3-2) eldöntötte a továbbjutás sorsát. A közönség ugyanakkor állva tapsolta a hősi halált halt Juventus-játékosokat.

A PSG továbbjutott
A címvédő PSG a francia bajnokságban is rivális Monaco ellen idegenben 2-0-s hátrányból fordított egy hete, így a hazai visszavágót 3-2-es előnyből várhatta. A kiegyenlített első félidőben a párizsiak nem találtak kaput, a ziccerekig jutó vendégek viszont igen, és Maghnes Akliouche a 45. percben meg is szerezte a vezetést a Monacónak (0-1). Egy óra elteltével Kovács István játékvezető Mamadou Coulibalynak másodszor is sárga lapot adott, az emberelőnybe került Paris Saint-Germain pedig Marquinhos jóvoltából ezt hamar ki is használta (1-1), majd Hvicsa Kvarachelia 66. percben szerzett góljával a párharcot is eldöntötte (2-1).
Jordan Teze a ráadásban még szépített (2-2), de a párizsi együttes jutott tovább.
A PSG-re a Chelsea vagy a Barcelona, a Galatasarayra a Liverpool vagy a Tottenham, míg a Real Madridra a Manchester City vagy a Sporting vár a BL-nyolcaddöntőben, amely sorsolására pénteken kerül sor.
Bajnokok Ligája, a nyolcaddöntőbe jutásért, szerdai visszavágók:
- Juventus (olasz)–Galatasaray (török) 3-2 (1-0, 3-0, 3-1) – hosszabbítás után; továbbjutott a Galatasaray, 7-5-ös összesítéssel
- Paris Saint-Germain (francia)–Monaco (francia) 2-2 (0-1) – továbbjutott a PSG, 5-4-es összesítéssel
- Real Madrid (spanyol)–Benfica (portugál) 2-1 (1-1) – továbbjutott a Real, 3-1-es összesítéssel
korábban:
- Atalanta (olasz)–Borussia Dortmund (német) 4-1 (2-0) – továbbjutott az Atalanta, 4-3-as összesítéssel




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!