A parancsnok először ufót jelentett, ami nem sokkal később meteorológiai ballonná vált
A Roswell-incidensnek nemcsak a háttere, hanem még az időpontja is vitatott. Az egyik verzió szerint az állítólagos ufóbaleset 1947. június 14-én következett be, egy másik forrás viszont azt állítja, hogy július 2-án történt egy helyi farmer, William Brazer Foster Ranch nevű birtokán, ami körülbelül 50 kilométerre fekszik az új-mexikói kisvárostól, Roswelltől. Brazer csak időnként járt ki a farmjára, ami teljesen elhagyatott vidéken feküdt, és ahová még a villany, illetve a telefonvonal sem volt bevezetve, ezért csak napokkal később tett hivatalos bejelentést az esetről a roswelli seriffhivatalban.

Az egyik verzió szerint július 2-án éjszaka egy tűzgömbhöz hasonló fénycsík húzott át az égbolton, amit több szemtanú is látott. Az éjszakai égen átszáguldó fényes objektum a Forster Ranch területén csapódott a földbe. Még aznap éjszaka az amerikai légierő Roswell mellett állomásozó 509. stratégiai bombázó ezredének bázisáról egy teherautókból és dzsipekből álló konvoj érkezett a Brazer farmhoz.
A katonák hermetikusan lezárták a területet, összegyűjtötték és teherautókra pakolták a roncsdarabokat, majd visszahajtottak a bázisukra.
Az incidens napján Brazel is a birtokán tartózkodott, de csak július 8-án ment be a városba, hogy bejelentést tegyen az ügyről a helyi seriffnek. Brazel még a katonák kiérkezése előtt a háza közelében talált néhány vékony fémes roncsszilánkot, amit eltett magának.



























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!