Ez a program pedig szinte tökéletesen illeszkedik ahhoz, amivé Rákosrendezőt a főváros fejleszteni szeretné. A kiírt nemzetközi tervpályázat alapján a főváros egy új, fenntartható városnegyed építésében gondolkodott, amely lakhatási, munkahelyi és közösségi funkciókat egyaránt ellátna. A tervekben szerepel egy legalább 25 hektáros közpark, jelentős közösségi infrastruktúra és egy olyan közlekedési csomópont kialakítása, amely akár napi húszezer utast is kiszolgálhat.
A probléma ugyanakkor eddig az volt, hogy a főváros az alapvető közszolgáltatások finanszírozását is alig tudta megoldani. A főváros vezetésének most kapóra jött Vitézy Dávid miniszteri kinevezése. A közlekedési és beruházási tárca vezetője ugyanis nemrég világossá tette, hogy a tervezett források jelentős részét
közlekedésfejlesztésre, vasúti beruházásokra, kollégiumi férőhelyek bővítésére és bérlakásépítési programokra fordítaná az új kormány.
A miniszter külön kiemelte, hogy a kormány úgy kíván lakásokat építeni, ahogyan azt Rákosrendezőn már megkezdték Karácsony Gergellyel közösen tervezni: magántőke bevonásával, de közérdekű célok mentén, magas építészeti minőséggel és a megfizethető lakhatás szempontjait előtérbe helyezve.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!