Sokan közülük jól képzett szakemberek lennének, ám a romokban heverő afgán munkaerőpiacon semmilyen állást nem találnak. Ezzel párhuzamosan elapadtak a külföldről hazaküldött pénzek is, amelyek korábban számtalan család egyetlen túlélési forrását jelentették. Az utcákon drasztikusan megnőtt a koldusok száma, akik között egyre több a kétségbeesett nő.
A nők börtöne
A tálib uralom legborzasztóbb következménye a nők jogainak szisztematikus, teljes körű felszámolása, ami miatt joggal nevezik a mai Afganisztánt a nők börtönének. Az egyetemeket, a középiskolákat, a fitnesztermeket és a szépségszalonokat mind bezárták előttük.
Nem látogathatnak parkokat, nem utazhatnak egyedül, és még a legegyszerűbb munkavállaláshoz vagy orvosi vizsgálathoz is kötelező egy férfi kísérő (mahram) jelenléte.
Az ENSZ becslései szerint az afgán nők fele ma már havonta mindössze kétszer képes elhagyni a saját otthonát. Ez a szabályozás ráadásul matematikai képtelenség és humanitárius csapda is egyben: a mögöttünk álló negyven évnyi háborúskodás miatt több mint egymillió afgán nő veszítette el férjét vagy fiait. Nekik nincs olyan férfi családtagjuk, aki elkísérhetné őket, így a törvények értelmében a lassú éhhalálra és a teljes izolációra vannak ítélve saját falaik között.
Az UNESCO adatai szerint mintegy 2,4 millió lánygyermek esett ki teljesen az oktatási rendszerből, ami azt jelenti, hogy egy egész generáció jövője és írástudása semmisült meg végérvényesen. Bár léteznek titkos, földalatti iskolahálózatok, ezek a megtorlástól való állandó félelemben működnek.
Öt év elteltével tehát Afganisztán nem egy működő állam képét mutatja, a nemzetközi közösség segélyezési dilemmája pedig továbbra is feloldhatatlan: hogyan lehetne segíteni a haldokló afgán civil lakosságnak úgy, hogy a pénzekkel ne a terrorista módszerekkel kormányzó tálib rezsimet legitimálják és tartsák életben?
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!