Bár a kiesés miatt csalódottak voltak, a szerdai teljesítmény alapján boldogok lehettek a Juventus játékosai és szurkolói, és
a hazai futballisták el is ismerték, hogy az isztambuli mérkőzésen úszott el a nyolcaddöntőbe jutás lehetősége.
A Galata első gólját szerző Victor Osimhen ugyanakkor csalódott csapata játékában, és Okan Buruk vezetőedzőhöz – aki Sallait a magyar játékos első félidei sárga lapja okozta kockázat miatt cserélte le az 59. percben – hasonlóan tudja, hogy sokat kell javulni a folytatásban.
Az olaszok részéről Luciano Spalletti vezetőedző helyett az igazgatóság egyik tagja, Giorgio Chiellini értékelt, és a klublegenda védő külön kiemelte a piros lapos szituációt: – Mondjuk azt, hogy szerencse, hogy abban a helyzetben Kelly volt a pályán, nem pedig én. Ennyit elég is mondanom erről... – mondta sejtelmesen Chiellini.

Ben-Szebajni és Kobel rémálma lesz az Atalanta–Dortmund BL-mérkőzés
A németek harmincéves algériai védője mind a négy kapott gólban szerepet játszott: az elsőnél rosszul szabadított fel, a másodiknál róla pattant a kapuba a labda, a harmadiknál lemaradt a gólt fejelő támadóról, a negyediknél pedig ő hozta össze a tizenegyest. Igaz, utóbbi esetnél az is kellett, hogy a Dortmund kapusa, Gregor Kobel eladja a labdát másodpercekkel a csapattárs kiállítást érő szabálytalansága előtt.
Ben-Szebajni mellett egy-egy cserejátékos is piros lapot kapott a VAR-ellenőrzés után, majd Szamardzsics a büntetőből beállította a 4-1-es végeredményt, ami az Atalanta továbbjutását jelentette.
A dortmundiak még a kiesésnél is jobban fel voltak háborodva Nico Schlotterbeck kispadon kapott piros lapja miatt, Niko Kovac vezetőedző és Sebastian Kehl sportigazgató sem értette a jelenetet, és a védő elmondása szerint a játékvezető sem tudta megmagyarázni, hogy neki miért mutatta fel a kártyát. Bár Kovac mellett a csapatkapitány, Emre Can sem hibáztatta egyik játékost sem, Kobel magára vállalta a felelősséget a hosszabbításban történtekért, amely végül a BVB búcsújához is vezetett.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!