A Tisza Párt végleg leválasztaná Magyarországot az olcsó orosz energiáról, ez pedig a magyar embereknek ezer forintos benzint és háromszoros rezsit jelentene, miközben a párt vezetői degeszre keresik magukat – jelentette ki Menczer Tamás, a a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója, a pártszövetség helyi jelöltje a Budakalászon megtartott kampányfórum előtt.
Közölte, hogy információi szerint Bujdosó Andreának, a Tisza Párt helyi jelöltjének 12 322 darab Shell-részvénye van, Kapitány Istvánnak, a Shell energetikai szakértőjének pedig sokkal több. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet:
a Shell-részvények árfolyama és értéke a háború kezdete óta megduplázódott, és mióta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elzárta az olajcsapot, még 10 százalékkal nőtt.
Tehát a Kapitány nevű Tisza-alelnök másfél milliárd forintot kaszált a tiszás-ukrán olajblokádon pluszban, Bujdosó Andrea nagyjából 35-40 millió forintot.
Menczer Tamás felidézte: a választókörzetéhez tartozó Pátyról jelzést kapott arról, hogy a településen megjelentek a drogkereskedők, crackpipákat, eldobott fecskendőket látni a közterületeken és betépett autósok száguldoznak a község utcáin. Ebben a helyzetben egyeztetett Rétvári Bencével, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárával arról, hogy hajtóvadászatot indítanak a drogkereskedők ellen, és elfogják őket.
Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt legalizálni akarja a drogfogyasztást, sőt a termesztést is. Ezértmegkérdezte Fodor Bettinát, a körzet kutyapártos jelöltjét, hogy a drogkereskedőket vagy az áldozatokat támogatja-e. Facebook-posztban olyan választ kapott, hogy
a kutyapártos ellenfele nem az áldozatok, hanem a drogkereskedők mellé áll.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta, hogy az országgyűlési választáson az ország békéje és biztonsága a tét, mert Európa úgy döntött, hogy háborúba megy. Hozzátette: Európa arra is nyitott, hogy – egy Oroszország részéről történő támadástól félve – akár Ukrajna területén is hajlandó volna megütközni Oroszországgal, ami hihetetlen felelőtlenség.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!