K/T-aszteroida: vajon mi lehetett a túlélők titka, amivel nem rendelkeztek a dinoszauruszok?

Nagyjából hatvanhat millió éve gigantikus katasztrófa érte a földi élővilág akkor uralkodó szárazföldi és tengeri állatcsoportjait. Egy 12-15 kilométeres átmérőjűre becsült égitest, az úgynevezett K/T-aszteroida - amit dínógyilkos kisbolygóként is emlegetnek -, a mai mexikói Yucatán-félsziget térségében csapódott a Földbe akkora globális káoszt okozva, ami néhány hónap alatt gyökeresen megváltoztatta a kontinensek és az óceánok élővilágának arculatát. A szárazföldeket több mint 160 millió évig uraló dinoszauruszok ugyanúgy eltűntek, mint az akkori világóceán csúcsragadozó tengeri hüllői több más emblematikus állatcsoporttal együtt. A kihalás gyors és pusztító volt, ám a dinókat elsöprő kataklizma szemmel láthatóan nem érintette különösebben sem az ősi emlősöket, sem pedig a madarakat, de olyan hüllőcsoportok is fennmaradtak, mint például a krokodilok, a kígyók, vagy a különféle gyíkfélék. Ezért önként adódik a kérdés: vajon mi lehetett e túlélők titka?

Hatvanhatmillió éve egy nagy aszteroida becsapódása okozott tömeges fajkihalást Fotó: NASA

Kréta végi tájkép dinoszauruszokkal    Fotó: Ancient Earth

De vajon ők miért élték túl a katasztrófát, szemben a Földet egészen addig uraló dinoszauruszokkal, amelyeknek hírmondójuk sem maradt a K/T-aszteroida pusztítása után?

Törpék győzelme: döntő szerepe lehetett a testméretnek a túlélésben

Az alapos kutatások kiderítették, hogy a testméret döntő szerepet játszhatott a túlélési esélyekben. A késői kréta kor, a Föld akkori legnagyobb csúcsragadozói és növényevői –, mint például a Tyrannosaurus rex és a Triceratops –, vagy a tengeri ragadozó hüllők, mint a Plesiosaurus-félék és a a hatalmas Mosasaurus már a becsapódás pillanatától kezdve kudarcra voltak ítélve – mondja Kenneth Lacovara, a New Jersey-i Rowan Egyetem Edelman Fossil Parkjának és Múzeumának alapítója, illetve ügyvezető igazgatója, akit a Live Science tudományos hírportál idéz.

A késői kréta szárazföldi csúcsragadozója, a T. rex   Fotó: Science News

 „Ez azért van így, mert hatalmas méretük miatt ezek a behemótok sokkal nagyobb valószínűséggel sérültek meg a becsapódás okozta robbanás során, nem tudtak biztonságos helyen elrejtőzni az apokaliptikus utóhatások idején, és hatalmas mennyiségű táplálékra volt szükségük a túléléshez egy olyan időszakban, amikor jelentősen beszűkültek az élelemforrások” - fűzi hozzá a szaktudós. 

Lacovara szerint nem meglepő, hogy a méret összefüggésben áll a túléléssel. A szárazföldön „a korreláció szempontjából elég egyértelmű, hogy kicsinek és ásóképességekkel rendelkezőnek kellett lenni ahhoz, hogy túlélhető legyen ez az esemény” – magyarázza Kenneth Lacovara, aki a Rowan Egyetem paleontológia és geológia professzora is egyben. 

A Föld a kréta időszak végén    Fotó: ESA

A kisebb állatok, mint például egyes gyík és emlősfajok – ez utóbbiak akkoriban legfeljebb akkorák voltak mint egy mai borz - , sokkal nagyobb valószínűséggel találtak menedéket az aszteroida közvetlen és hosszú távú utóhatásai elől. Másrészt a kisebb testtömegű állatoknak sokkal kevesebb táplálékra volt szükségük mint a méretes dinoszauruszoknak, és könnyebben találhattak maguknak búvóhelyet, illetve élelemforrást is. 

A modern madarak közvetlen őseinek tekinthető késő kréta időszaki madárcsoport valószínűleg azért maradt fenn és fejlődött tovább, mert kicsik voltak, erős szárnyakkal és mellizmokkal rendelkeztek, és e tulajdonságok lehetővé tették számukra a gyors és kitartó repülést, ami fontos eszköze lett a nehéz helyzetekből való elmenekülésnek vagy az új és kedvezőbb élőhelyek felkutatásának.

A madarak lettek a kataklizma egyik nagy túlélői     Fotó: Arthur Morris via Getty Images / Live Science

Ezeknek a kistestű madaraknak a fiókáik is gyorsan nőttek, ami azt jelentette, hogy a kikelésük után már hamar képesek voltak gondoskodni magukról, így nem terhelték túl a szüleiket. 

Mindez az állatok átlagos méretének általános eltolódásához vezetett. 

Átmenetileg mind a szárazföldekről, mind pedig a tengerekből eltűntek a gigászok. A szárazföldi állatok többsége nagyjából akkora volt mint egy házi macska; a vízben a legnagyobb túlélők pedig körülbelül egy mai „átlagos cápa” méretével rendelkeztek, vagyis nem voltak hosszabbak 2-3 méternél – magyarázza a paleontológus -professzor.

Törmelék- és dögevők diadala

Roger Benson, a New York-i Amerikai Természettudományi Múzeum dinoszaurusz-paleobiológiai kurátora szerint az étrend valószínűleg egy másik fontos tényező volt a túlélésben. A nagy testű növényevőket, illetve a rájuk vadászó hatalmas méretű ragadozókat különösen súlyosan érintették a K/T-aszteroida becsapódásának közvetlen következményei. 

Az atmoszférába jutott hatalmas mennyiségű por hónapokra, évekre félhomályba borította a Földet, 

ami miatt akadozott, sőt, esetenként le is állt a fotoszintézis, ez pedig a tápláléklánc rapid összeomlásához vezetett. 

Hónapokra, vagy talán évekre is sötétségbe borult a Föld    Fotó: Ancient Earth

Még néhány kisebb élőlény, például bizonyos gyík- és teknősfajok is a kis testméretük ellenére kihaltak, mert az étrendjük túlságosan a fotoszintetizáló növényekre támaszkodott – illusztrálja a kialakult helyzet drámaiságát Roger Benson. A vízi ökoszisztémák, különösen a mélyebb óceánokban és az édesvizekben valamivel jobban védettek voltak az aszteroida-becsapódás kezdeti hatásaitól. 

De ahogy a fotoszintetizáló planktonok a napfény hiánya miatt elpusztultak, a tengeri tápláléklánc is összeomlott, és a nagy testű tengeri állatok szabályosan éhen haltak. Azoknak a csoportoknak, amelyek például elpusztult, szerves törmelékkel táplálkoztak, jóval nagyobb esélyük volt a túlélésre. 

A nagy testű ragadozó és növényevő dinoszauruszoknak nem volt semmi esélyük sem a túlélésre   Fotó: Renderosty

Ezekhez a különösen nagy ellenálló képességű tengeri élőlényekhez tartoztak a tengeri szivacsok, vagy a Carcharias nemzetségbeli cápák és a puhatestűek is, utóbbiba beleértve azt a leszármazási vonalat, amelyet a mai csigaházas polipok, a Nautilus nemzetség fajai reprezentálnak. 

A magvakkal táplálkozó madarak vagy a rovarokat is fogyasztó állatok, mint például a fán élő Purgatorius janisae fajnevű főemlős, azért rendelkeztek nagyobb túlélési esélyekkel, mivel a magvakból és rovarokból álló táplálékforrásaikat nem pusztították el a szélsőséges hőmérséklet-változások és a napfény átmeneti hiánya. 

Egy másik nagy tengeri túlélő, a napjainkig fennmaradt Nautilus    Fotó:  Stuart Westmorland via Getty Images / Live Science

Néhány vízi teknősfaj, mint például a Hutchemys rememdium, adaptív táplálkozási szokással rendelkezett, és olyan héj nélküli élőlényeket evett, amelyek a vízi ökoszisztémákban szerves törmeléken éltek. Egy 2026-os tanulmány szerint ez az alkalmazkodás, az úgynevezett durophagy viszonylag magas túlélési aránnyal járt a tömeges kihalás során.

Furcsa paradoxon: az aszteroidabecsapódás következménye az ember kialakulása is

A jelenlegi bizonyítékok ellenére még sok a nyitott kérdés a K/T tömeges kihalási esemény túlélésével kapcsolatban. A legújabb kutatások arra utalnak, hogy még mindig nem tudjuk pontosan, miért segítettek bizonyos alkalmazkodási típusok egyes fajoknak, míg másoknak viszont nem. 

Így például számos mai kagylófaj olyan mikroszkopikus vízi élőlényekkel táplálkozik, amelyek létezéséhez elengedhetetlen a napfény. Az aszteroidabecsapódást átvészelő kagylóknál azonban aligha lehet ezzel megmagyarázni a túlélésüket, hiszen a fotofil, fényigényes alsóbbrendűek az elsők között pusztultak el. 

A K/T hatérréteg őrzi az aszteroidabecsapódás nyomait   Fotó: Wikimedia Commons

A becsapódási hely közelében túlélő éjszakai gyíkokról ismert, hogy kis számú almot hoztak létre, ami ellentmond annak a hipotézisnek, hogy a nagy termékenység előnyös a kihalások után a faj fennmaradásában. 

A tanulmány szerint azonban ezeknek az éjszakai gyíkoknak valószínűleg a lassú anyagcseréje segítette a túlélésüket, és ez lehet a legfőbb oka annak, hogy még ma is élnek. De az a felfedezés is, hogy egy nagy, szárazföldi krokodil (Tewkensuchus salamanquensis) túlélte az aszteroidabecsapódását a mai Argentína területén, kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy ez a 300 kilogrammos nagy testű faj hogyan maradhatott fenn.

A krokodilok is a túlélési verseny nyertesei közé tartoznak   Fotó: Vincenzo Gianferrari Pini / Wikimedia Commons

Ez még azt is felveti, hogy vajon az aszteroidabecsapódásanak nem volt-e annyira erős hatása a déli féltekén, mint az északin. 

Például a mai Argentína területén feltárt növényi fosszíliák széles választéka arra utal, hogy a növények sokkal gyorsabban tudtak regenerálódni a legdélebbi szélességi körökön, ellentétben az északi társaikkal. „Azt sem tudjuk még pontosan, hogy miért az emlősök váltak a K/T kihalási esemény után a domináns makrofaunává” – mondja Kenneth Lacovara. 

Közvetett módon az ember megjelenése is a K/T-eseményhez köthető    Fotó: Flickr.com

Az egyik elmélet szerint az emlősök jobban ellenálltak a gombás fertőzéseknek mint a hüllők, így nagyobb esélyük volt túlélni a tömeges kihalás után a gombák rendkívüli elszaporodását. Akármi is állhat ennek hátterében, az emlősök felemelkedése már az evolúció történetének az a szakasza, ami elvezetett az ember kialakulásához. Ilyen értelemben mi magunk is az aszteroidabecsapódásnak köszönhetjük, hogy kialakulhatott az emberi civilizáció.

A K/T kihalási esemény:

• a földtörténet egyik legsúlyosabb tömeges fajpusztulása,
• amit egy nagy aszteroida becsapódása okozott 66 millió éve,
• és amelynek következményeit csak a kistestű és igénytelen táplálékkal is berő fajok viselték el,
• elindítva az emlősök felemelkedését, és végső soron az ember kialakulását is.