Méregfiolák az Adrián: ártalmatlannak látszanak, de tönkre tehetik a nyaralást

A meleg nyári idő beköszöntésével egyre többen kerekednek fel, hogy a mediterrán térség valamely Magyarországhoz viszonylag közel fekvő tengerpartjain töltsék el szabadságukat. E partvidékek közül talán az Adriai-tenger horvátországi partszakasza számít a legnépszerűbb célpontnak a magyar turisták körében. A felhőtlen nyaralás örömét azonban könnyen tönkreteheti ha óvatlanul gázolunk a vízbe, mert néhány ártalmatlannak tűnő vagy alig látható élőlény - apró tengeri méregfiolák -, keseríthetik meg a vakáció élményét.

A Földközi-tenger a világóceán különleges entitása Fotó: Haiku Deck

 Tethys-reliktum az egyetlen óriási sejtből álló ernyős alga, ami igen gyakori az Adrián is   Fotó: Wikimedia Commons

A Földközi-tengerben napjainkban is zajlik az idegen fajok betelepedése, aminek a Szuezi-csatorna a legfőbb útvonala. Az elmúlt egy évszázad során a Vörös-tengerből több mint 60 halfaj – benne két cápafaj – továbbá több száz alsóbbrendű trópusi indopacifikus faj vándorolt be a mediterrán medencébe az úgynevezett lessepsi-invázió során, és e trópusi fajok közül több már az Adriai-tengerben is megjelent. 

E fajok az őshonos mediterrán fajok többségével együtt nem jelentenek semmilyen veszélyt a fürdőzőkre nézve. Az aggodalmak tárgya többnyire a cápaveszély, ami főleg már napjainkban nem igazán reális és szinte teljesen elhanyagolható veszélyforrás az Adriai-tengeren.

A kék-cápa a nylt vizekben élő faj, ami az Adrián is honos   Fotó: Wikimedia Commons

Ezzel szemben akad néhány a cápákhoz képeset kevésbé híres, sőt, alig ismert és nem egyszer ártalmatlannak látszó élőlény, amelyek mint  kis méregfiolák inkább jelenthetnek valós veszélyt a fürdőzőkre.

Nehéz észrevenni és tönkreteheti a nyaralást

A csalánozók törzsébe (Cnidaria) számos állatcsoport, így többek között a magányos és zátonyépítő telepes kőkorallok, a pompás növényekre emlékeztető virágállatok, továbbá a kehelyállatok, vagyis a medúzák különféle rendszertani csoportjai tartoznak. Ez utóbbiak nagyon ősi állatok, az első képviselőik félmilliárd éve a kambrium időszakban - amikor az élet még csak a tengerekben létezett –, már nagy számban népesítették be a régmúlt óceánjait, és több százmillió év elteltével sem változtak túl sokat. 

A valódi medúzáknak (Medusozoa) több képviselője is ismert a Földközi-, illetve az Adriai-tengerből. 

A gyökérszájú medúza teljesen ártalmatlan   Fotó: Wikimedia Commons

A mediterrán vizekben a leggyakrabban látható medúzaféléknek, így különösen az áttetsző, tányérszerűen lapos és kerekded haranggal, a harang széléről lelógó rövid és vékony tapogatókkal rendelkező fülesmedúzáknak (Aurelia aurata), továbbá a Földközi-tenger legnagyobb, akár egy méternél is hosszabb és talán a leglátványosabb medúzájának, a boltozatos nagy haranggal és vastag, karfiolszerű fogókarokkal rendelkező alabástromszínű gyökérszájú medúzáknak (Rhizostoma pulmo csak) nagyon gyenge a csalánmérge, éppen ezért még nagy tömegben sem jelentnek semmiféle veszélyt az emberre. 

A szintén ártalmatlan füles medúza igen gyakori az Adrián    Fotó: Wikimedia Commons

Akadnak azonban olyan medúzák is, amelyek csípése viszont már komoly, esetenként akár nagyon súlyos következményekkel járhat. 

Ezek közül a relatív gyakorisága és a rendkívül fájdalmas csípése miatt külön is kiemelendő a világító medúza (Pelagia noctiluca), ami ugyan jellemzően a partoktól távoli nyílt vizekben él, de ha tartósan a part felé fúj a szél és megváltozik a felszíni áramlások iránya, nagy tömegben bukkanhatnak fel a strandokon még az egészen sekély vízben is. 

Az áttetsző világítómedúzát nehét észrevenni  Fotó: Wikimedia Commons

Az Adriai-tenger horvátországi partszakaszán még északon, az isztriai térségben is megjelenhetnek időnként nagy egyedszámban ezek a több mint kellemetlen apró kis méregzsákok. 

Ezt az 5-10 cm harangátmérőjű és zászlószerű rojtos fogókarokkal rendelkező kis medúzát mivel teljesen áttetsző, nehéz észrevenni. 

Csalánmérge rendkívül erős, ami azonnali égető, szúrós fájdalmat okoz azon a testtájon, amit a medúza csípése érint.

Mit kell tenni medúzacsípés esetén?

Nagyon fontos, hogy soha ne nyúljunk a csípéssel érintett bőrfelülethez, mert a fogókar leszakadt apró darabjai ugyanúgy mérgeznek, mint az élő medúza fogókarjai. Az esetlegesen leszakadt fogókardarabokat vagy gumikesztyűben, vagy csipesz segítségével távolítsuk el. A csípéssel érintett testfelületet öblítsük le bőségesen tengervízzel, de  soha ne édesvízzel! A csípés tüneteinek enyhítésére legjobb a háztartási ecet, nagyjából tíz százalékos hígítással. Az ecet ugyanis semlegesíti a csalánmérget. Amennyiben a tünetek nem múlnak el, forduljunk orvoshoz.

A csalánméreg gyorsan felszívódik, erős és hosszan tartó fájdalmat, fejfájást és vörös színű duzzanatot okozva. 

Az allergiára érzékeny embereknél további heves tüneteket okozhat a világítómedúza csípése, ami erős fejfájással, hasmenéssel, szélsőséges esetben pedig eszméletvesztéssel is együtt járhat. 

A világítómedúzának nagyon erős a csípése   Fotó: Wikimedia Commons

Fontos tudni, hogy a medúza csalánmérge akkor is hat, ha az állat elpusztult. Éppen ezért semmiféleképpen se érintsük meg a partra sodródott és a napfénytől kocsonyás masszává összezsugorodott medúzatetemeket.

Egy gálya, ami akár halálos mérget is köphet

A Földközi-tenger legveszélyesebb csalánozója a hólyagmedúza, vagy más nevén a portugál gálya. A füles, a gyökérszájú, vagy a fájdalmas csípésű világítómedúzával szemben a portugál gálya (Physalia physalis) nem a valódi medúzák, hanem a hidraállatok osztályán belüli telepes medúzák (Siphonosphora ) rendjébe tartozó csalánozó. 

A „medúza” négyfajta biológiai egyedből álló telepes élőlény, ahol mindegyik egymáshoz tapadó egyed külön fiziológiai funkcióval rendelkezik. A telepet egy nagyobb gázzal telített úszóhólyag tartja a víz felszínén, amelynek a tetején egy vitorlaként funkcionáló taraj húzódik.

Partra sodródott portugál gálya   Fotó: Wikimedia Commons

A portugál gálya fogófonalai rendkívül hosszúak, akár 30 méterre is lelóghatnak a mélybe. 

A mediterrán vizekben előforduló csalánozók közül a portugál gályának a legerősebb a mérge.

Csípése iszonyú fájdalmat okoz, a bőrön át felszívódó összetett fehérjékből álló toxin vészesen megemeli a vérnyomást, ami rosszabb esetben szívbénulást, illetve agyvérzést és így halált okozhat. 

A portugál gálya mérge 20-25 perc alatt kezd felszívódni. Ha valakit hólyagmedúza csípés ér, azonnal ki kell jönni a vízből és haladéktalanul orvoshoz kell fordulni az ellenszérum mielőbbi beadása végett. 

A portugál gályának nagyon erős és veszélyes a csalámérge   Fotó: Wikimedia Commons

A Földközi-tengerben elsősorban a nyugati medencében, a spanyol partvidéken és a Baleári-szigetek térségében bukkanhatnak fel portugál gályák. A Földközi-tenger keleti nagymedencéjében, így például a török és a görög partokon, valamint az Adriai-tenger horvátországi partszakaszán szerencsére nem fordulnak elő ezek a különösen veszélyes csalánozók.

A tenger dekoratív, de mérgező szépségei

Egy másik kellemetlen csípésű csalánozó még ártalmatlanabbnak látszik, mint a medúzák. Az Adriai-tengerben a sziklás partokon mindenhol gyakori a virágszerű és szép viaszrózsa (Anemonia sulcata) egyik különlegessége, hogy csak a Földközi-tengerben előforduló endemikus mediterrán faj. 

Ez a dekoratív csalánozó a pompás megjelenésű virágállatok (Anthozoa) osztályába tartozik és egyike a leggyakoribb virágállat-félének. Az árapály-öv pár centiméteres vízmagasságától kezdve néhány méteres vízmélységig fordul elő a parti sekély vizekben.

Viaszrózsa az Adriai-tenger sekély vizében   Fotó: Elter Tamás

 Jól elviseli a kikötők szennyezett vizét, ezért gyakran látni a kikötői mólók oldalára tapadva. Mivel fénykedvelő, úgynevezett fotofil faj, ezért található a jól átvilágított sekély vizekben. A 150-200 fogókarból áll tapogatókoszorúval rendelkező viaszrózsa a part közeli sziklákra, a homokos aljzaton pedig a kisebb kövekre telepszik.

Akármennyire ártalmatlannak is tűnik ez a dekoratív virágállat, véletlenül se érjünk hozzá, mert a medúzákéhoz hasonló erős csalánmérget tartalmazó és a fogókarjai végén lévő kapszulák megérintése égető fájdalmat, rosszabb esetben hosszabb ideig tartó kellemetlen bőrirritációt okoz. Éppen ezért mindig nézzünk a lábunk alá, ha kövek között sétálunk be a vízbe. 

A viaszrózsa tapogatóinak végén lévő lilás méregkapszulák  Fotó: Wikimedia Commons

A leszakadt és a felszín közelében sodródó „virágot” sose fogjuk meg mert az ugyanúgy csíp, mint az elpusztult medúza. 

A viaszrózsa csípését úgy érdemes kezelni mint a medúzákét. 

De nem csak a csalánozók közül kerülnek ki az Adriai-tenger méregfiolái. Az egész Földközi-tenger területén előfordul a vörös és a barna különböző színárnyalataiban pompázó tűzféreg (Hermodice carunculata). A gyűrűsférgek törzsébe (Annelida) tartozó és a sekély parti vizekben élő 15-30 cm hosszú, lassú mozgású soksertéjű tengeri féreg akár véletlenszerű megérintése szintén olyan kellemetlenségekkel jár együtt, ami alaposan elronthatja a nyaralás örömét. 

A dekoratív tűzféreg szúrása nagyon kellemetlen   Fotó: Wikimedia Commons

Ha valaki óvatlanul megfogja ezt a dekoratív tengerlakót, a féreg testét elborító vékony és üvegszerű sörték a bőrbe fúródva azonnal letörnek, kellemetlen, égető fájdalmat, bőrpírt és enyhe duzzanatot okozva. A bőrbe fúródott vékony sörték eltávolítására az a legjobb módszer, ha egy jól tapadó ragasztószalagot illesztünk a szúrással érintett testrészre, majd egy rántással lehúzzuk. Ezután alkohollal fertőtlenítsük le a szúrás helyét.

A sekély aljzat apró sárkányai

A mediterrán vizekben mérgező halfajok is élnek. A Földközi-tenger egész területén, így az adriai partvidéken is gyakori mérges pókhal (Trachinus draco) elsősorban a sekély homokos aljzatot kedveli, ahol félig a homokba temetkezve les az apró halakból vagy kisebb rákokból álló zsákmányára. 

A legfeljebb 20-30 cm hosszú hal kitűnően beolvad a környezetébe, rejtőszínének köszönhetően nehéz felfedezni a homokos tengerfenéken. Mivel mérgező halként nincs nagyon természetes ellensége, ezért a fürdőzők vízben közeledő lábainak látványa sem riasztja el. 

A mérges pókhal a sekély homokos aljzatot kedveli   Fotó: Wikimedia Commons

Ha a mérges pókhal veszélyben érzi magát, a hátúszójának elkülönült elülső öt sugarát mereszti fel. Ezek az erős, tüskeszerű hátúszósugarak méregmirigyekkel állnak összeköttetésb, ezért ha valaki óvatlanul rálép a pókhalra, a szúrt sebbe azonnal bejut a toxin. 

A pókhal mérge erős fájdalmat okoz, a szúrással érintett seb megduzzad, és rosszabb esetben átmeneti részleges bénulás is beállhat az áldozatnál. Pókhal szúrása esetén célszerű a pácienst minél előbb orvoshoz vinni, ideiglenes beavatkozásként  a sérült végtagot pedig olyan forró vízbe áztatni, amit a páciens még elvisel.

A pókhal első öt koronaszerű hátúszósugara  Fotó: Wikimedia Commons

A forró víz ugyanis csökkenti a toxin hatását. A mérges pókhalhoz nagyon hasonló életmódot folytat egy másik méregfiola, a kis sziklahal ( Scorpaena porcus) is. 

A kis sziklahal igen elterjedt az Adriai-tenger horvátországi partszakaszán. 

A pókhallal ellentétben azonban nem a homokba temetkezik, hanem kisebb vízalatti kövekre, illetve sziklákra ülve várja a zsákmányát. Mivel mérgező hal, szintén nincs sok természetes ellensége és a pókhalhoz hasonlóan nem feltétlenül ijeszti el a sekély vízben közeledő lábak látványa. 

A kis sziklahal   Fotó: Wikimedia Commons

A kis sziklahal elülső hátúszósugarai szintén méregmirigyekkel állnak összeköttetésben. A sziklahal okozta szúrt seb esetében ugyanúgy kell eljárni, mint a mérges pókhal okozta sérülés esetén.

Az Adriai-tengerben előforduló mérgező állatok közül:

• a világítómedúzának a legerősebb a csípése,
• ami azonnali beavatkozást igényel a kellemetlenebb következmények elkerülése végett,
• csakúgy mint a viaszrózsa csípése és a tűzféreg szúrása,
• továbbá a mérges pókhal, vagy a kis sziklahal okozta sérülések esetén.