Hadat üzentek az állatkínzóknak – súlyos büntetésre számíthatnak
Az állatok szándékos mérgezése súlyos bűncselekmény.
Az állatok szándékos mérgezése súlyos bűncselekmény.

Nő még nem kapott ilyen hosszú büntetést gyilkosság miatt Ausztráliában.

Több mint száz embert kellett kimenekíteni.

Sms-ben kaptak értesítést a lakosok.

Borzalmas kínok között halt meg a magyar történelem leghíresebb királya.

Halálos áldozata is van a mérgezéseknek.

Ennek a kozmetikai cikknek a kezdetleges, természetes alapanyagú használata az ókorig nyúlik vissza, ma pedig már a modern nők sminkkészletének szinte kötelező eleme.

Mérgező gáz miatt fordult majdnem tragédiába a titkos akció.

Egy mentőállomáson a 24 éves nő gyógyszereket kevert kollégái italába.

A nő adományokat is gyűjtött kislánya gyógyítására, akit ő maga mérgezett meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A tüntetéseket a rendőrség leverte.

A mézeskalácssütéstől az ételosztásig, a hitelintézet idén is számos kezdeményezéssel segíti a rászorulókat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.