A Föld legidősebb élőlénye már százezer éves volt, amikor elkezdődött az utolsó jégkorszak

Ha az élővilág korrekorderei kerülnek szóba, legtöbben a 170 évig is elélő galápagosi óriásteknősre, akik pedig behatóbban ismerik az állatvilágot, a gerinces fauna korelnökére, az arktikus régió fagyos mélységeiben honos grönlandi cápára gondolhatnak – amelynek legidősebb ismert példánya már több mint fél évezrede cirkál odalent a fény nélküli világban. Ám még a grönlandi cápa hihetetlenül tekintélyes életkora is semmiség a Föld legidősebb élőlényéhez képest, amellyel ugyancsak a tenger felszíne alatt találkozhatunk.

Kiterjedt neptunfűmező a Földközi-tengerben Fotó: WWF Mediterranean

A grönlandi cápa a gerincesek életkorbajnoka. Fotó: ABC News Australia

A grönlandi cápát e sorban két hüllő (Reptilia) követi. A madagaszkári sugaras teknős (Geochelone radiata) egyik példánya a maga 176 éves életkorával egyéni rekordernek számít, és őt nem sokkal lemaradva a Galápagos-szigeteken honos és 170 évig is elélő óriásteknős (Geochelone gigantea) követi. Ám az élővilág abszolút életkor-rekordereit nem a fauna, hanem a növényvilág, a flóra képviselői között találhatjuk meg.

 

Az abszolút rekorder a Földközi-tenger víztükre alatt él

Közismert, hogy az észak-amerikai kontinens keleti partvidékén, a Sziklás-hegység területén honos hatalmas méretű óriás vagy hegyi mamutfenyők (Sequoiadendron giganteum) eddig ismert legöregebb példánya a 3200 éves életkorával még az egyiptomi új-birodalmi fáraók idejében élhette a fiatalkorát. 

Az óriás mamutfenyő több mint háromezer évig is elél. Fotó:  Wikimedia Commons/Jim Bahn

Egészen 2012-ig a földi élővilág korversenyében egy tasmaniai növényfaj állt a képzeletbeli dobogó tetején a hihetetlenül hangzó 43 ezer éves életkorával. 2012-ben azonban a Nyugat-Ausztráliai Egyetem (Perth) szaktudósai bejelentették, hogy egy igen részletes és kiterjedt DNS-vizsgálaton alapuló kutatás eredményeként arra jutottak, hogy a Földközi-tenger part menti sekély vizeiben kiterjedt telepeket alkotó növényfaj, a neptunfű (Posidonia oceanica) a Föld leghosszabb életciklussal rendelkező élőlénye. A kutatócsoport a Földközi-tenger több területén vett mintát a parthoz közeli neptunfűmezők növényeiből abból a célból, hogy pontosan meghatározzák e növények DNS-szekvenciáját. 

Tengerbiológus kutató vizsgál egy neptunfű-kolóniát. Forrás: WWF Mediterranean

A kapott eredmények még a szaktudósokat is megdöbbentették; a legfiatalabb kolónia korára 12 ezer évet, a legidősebb telep életkorára pedig kereken kétszázezer évet kaptak.

A tengerbiológusok szerint a neptunfű azért élheti meg ezt az élővilágon belül hihetetlenül hosszúnak számító életkort, mert noha megmaradtak csökevényes formában az egykori szárazföldi lét emlékeként a virágai, de ennek ellenére nem ivarosan szaporodik, hanem gyakorlatilag klónozza saját magát.

A Földközi-tenger keleti és nyugati nagymedencéiből gyűjtött reprezentatív minták összehasonlító vizsgálata alapján a kutatók megállapították, 

hogy a Földközi-tengerben élő neptunfű-kolóniák átlagos életkora százezer év. 

A kapott eredmények alapján ez a mediterrán tengeri növény, a neptunfű lépett elő a Föld legidősebb élőlényének abszolút rekorderévé. 

 

Egy szárazföldi virágos növény, ami visszament a tengerbe, ahol százezer évig is elélhet

Első hallásra talán furcsának hangzik, hogy a Földközi-tenger víztükre alatt élő neptunfű nem alga, hanem egy virágos növényfaj. A zárvatermők törzsébe (Magnoliophyta) tartozó egyszikű növény a hídőrvirágúak rendjébe (Alismatales) és a neptunfűfélék családjába (Posidoniaceae) tartozik, ami eredendően a szárazföldön élt, és a cetekhez hasonlóan innen telepedett vissza a tengerbe. 

A Földközi-tengerben kiemelkedően magas az endemikus fajok aránya. Fotó: Haiku Deck

Ősei a mai Földközi-tenger geológiai elődjének tekinthető és már rég bezáródott egykori trópusi Tethys-óceán partvidéki flórájában éltek, innen vándoroltak vissza a tengerbe. 

A neptunfű bennszülött, endemikus faj, ami az egész világon csak és kizárólag a Földközi-tengerben fordul elő. 

A tengerbiológusok trópusi gyökerekkel rendelkező maradványfajként, úgynevezett Tethys-reliktumként tartják számon.

A Földközi-tengerben különösen magas a sehol másutt elő nem forduló endemikus fajok aránya, ami a tenger élővilágának hozzávetőleg mintegy 25 százalékát teszi ki. Ezen belül a Tethys-reliktumfajok aránya eléri a kilenc-tíz százalékot. A neptunfűn kívül a trópusi reliktumfajok között igen gyakori még a barna tölcsérmoszat (Padina pavonica), vagy az egyetlen sejtből álló, ám a 10-12 centiméteres magas és a partközeli sekély vizekben tömegesen előforduló ernyős moszat (Acetabularia acetabulum) is.

A neptunfű a Szíriától az Egyiptomig terjedő partszakaszt leszámítva az egész Földközi-tengerben előfordul. A jól átvilágított sekély és meleg vizeket kedveli; néhány méteres mélységtől legfeljebb negyven-ötven méteres vízmélységig húzódnak le a telepei. Az Adriai-tenger horvátországi partszakaszán is mindenütt megtalálhatjuk a jellegzetes telepeit a sekély vizekben az Isztriai-félszigettől egészen Dalmáciáig. 

Neptunfűmező a Földközi-tenger partközeli sek.     Fotó: MarBella.gr/Nikos Mamalos

A neptunfűmezők sajátos és önálló tengeri élőhelynek számítanak, amik számos állatfaj számára szolgálnak búvó, illetve szaporodóhelyként. A neptunfű a sík vagy enyhén lejtő homokos, illetve finom üledékes tengeraljzatot kedveli, ahol kedvezők számára a feltételek, hatalmas kiterjedésű tenger alatti réteket alkot a földkerekség legidősebb élőlényeként.