A Föld legidősebb élőlénye már százezer éves volt, amikor elkezdődött az utolsó jégkorszak

Ha az élővilág korrekorderei kerülnek szóba, legtöbben a 170 évig is elélő galápagosi óriásteknősre, akik pedig behatóbban ismerik az állatvilágot, a gerinces fauna korelnökére, az arktikus régió fagyos mélységeiben honos grönlandi cápára gondolhatnak – amelynek legidősebb ismert példánya már több mint fél évezrede cirkál odalent a fény nélküli világban. Ám még a grönlandi cápa hihetetlenül tekintélyes életkora is semmiség a Föld legidősebb élőlényéhez képest, amellyel ugyancsak a tenger felszíne alatt találkozhatunk.

Kiterjedt neptunfűmező a Földközi-tengerben Fotó: WWF Mediterranean

A Föld élővilágának bizonyíthatóan a legidősebb soksejtű szövetes élőlénye már csaknem százezer éves lehetett, amikor a pleisztocén időszak utolsó és legnagyobb eljegesedési periódusa, a Würm-glaciális 117 ezer évvel ezelőtt elkezdődött.

A Föld az utolsó nagy eljegesedés, a 117 ezer éve elkezdődött és 12 ezer éve véget ért Würm-glaciális idején. Forrás: Wikimedia Commons 

A Föld életkorbajnokai

A legfejlettebb létformának számító gerinces élővilágban a százéves vagy az esetleg ezt meghaladó élettartam már igen tekintélyes életkornak számít. Nagy általánosságban igaznak látszik az a törvényszerűség, miszerint az egészen magasan fejlett élőlényeknek a primitívebb létformákhoz képest jóval rövidebb az életciklusuk.

Prekambriumi tájkép. Forrás: Allies Interactive Services Pvt. Ltd.

A Földön az élet nagyjából 3,5 milliárd éve alakult ki az archaikum eón idejének ősóceánjaiban, a kémiai evolúció során az őslégkörben az ultraibolya sugárzás, illetve az elektromos kisülések hatására létrejött és az esőzések révén az ősi tengerekbe mosódott szerves molekulák (cukrok és aminosavak) bázisán. Az első fotoszintetizáló élő szervezetek a cianobaktériumok vagy a kékalgák voltak. A sokszínű és magasan fejlett állati élet – beleértve ebbe az összes ma is létező állattörzset – viszonylag rövid idő alatt, a fanerozoikum eón kezdetén, a földtörténeti óidőben, az 545 millió éve elkezdődött és 485 millió éve befejeződött kambrium időszakában, az úgynevezett nagy kambriumi robbanás során alakult ki.

A mikrobális lények világából ismertek például olyan pleisztocén korú, 32 ezer éves evaporit rétegbe záródott baktériumok is, amelyeket a több tízezer éve tartó hibernált állapotukból sikeresen életre keltettek a tudósok. A fejlettebb, de nem gerinces soksejtű állatok világán belül egy puhatestű (Mollusca), a hideg északi-sarkköri vizekben élő sellőkagyló (Arctica islandica) viszi a prímet az életciklus-versenyben: e faj egyes példányai akár 400-415 évig is elélnek. 

A hideg sarkvidéki vizekben élő sellőkagyló az egyik rekorder. Fotó: Wikimedia Commons/Hans Hillewaert

A gerinces állatvilágban (Veretbrata) szintén van néhány extrém hosszú életciklussal rendelkező faj a szabályt erősítő kivételként. A gerincesek életkorversenyének kétség kívül a grönlandi cápa (Somniosus microcephalus) a doyenje a maga kétszáz és négyszáz év közé eső átlagos életkorával, de e fajnak léteznek olyan egyedei, amelyek életkora bizonyítható módon meghaladja az ötszáz évet is. 

A grönlandi cápa a gerincesek életkorbajnoka. Fotó: ABC News Australia

A grönlandi cápát e sorban két hüllő (Reptilia) követi. A madagaszkári sugaras teknős (Geochelone radiata) egyik példánya a maga 176 éves életkorával egyéni rekordernek számít, és őt nem sokkal lemaradva a Galápagos-szigeteken honos és 170 évig is elélő óriásteknős (Geochelone gigantea) követi. Ám az élővilág abszolút életkor-rekordereit nem a fauna, hanem a növényvilág, a flóra képviselői között találhatjuk meg.

 

Az abszolút rekorder a Földközi-tenger víztükre alatt él

Közismert, hogy az észak-amerikai kontinens keleti partvidékén, a Sziklás-hegység területén honos hatalmas méretű óriás vagy hegyi mamutfenyők (Sequoiadendron giganteum) eddig ismert legöregebb példánya a 3200 éves életkorával még az egyiptomi új-birodalmi fáraók idejében élhette a fiatalkorát. 

Az óriás mamutfenyő több mint háromezer évig is elél. Fotó:  Wikimedia Commons/Jim Bahn

Egészen 2012-ig a földi élővilág korversenyében egy tasmaniai növényfaj állt a képzeletbeli dobogó tetején a hihetetlenül hangzó 43 ezer éves életkorával. 2012-ben azonban a Nyugat-Ausztráliai Egyetem (Perth) szaktudósai bejelentették, hogy egy igen részletes és kiterjedt DNS-vizsgálaton alapuló kutatás eredményeként arra jutottak, hogy a Földközi-tenger part menti sekély vizeiben kiterjedt telepeket alkotó növényfaj, a neptunfű (Posidonia oceanica) a Föld leghosszabb életciklussal rendelkező élőlénye. A kutatócsoport a Földközi-tenger több területén vett mintát a parthoz közeli neptunfűmezők növényeiből abból a célból, hogy pontosan meghatározzák e növények DNS-szekvenciáját. 

Tengerbiológus kutató vizsgál egy neptunfű-kolóniát. Forrás: WWF Mediterranean

A kapott eredmények még a szaktudósokat is megdöbbentették; a legfiatalabb kolónia korára 12 ezer évet, a legidősebb telep életkorára pedig kereken kétszázezer évet kaptak.

A tengerbiológusok szerint a neptunfű azért élheti meg ezt az élővilágon belül hihetetlenül hosszúnak számító életkort, mert noha megmaradtak csökevényes formában az egykori szárazföldi lét emlékeként a virágai, de ennek ellenére nem ivarosan szaporodik, hanem gyakorlatilag klónozza saját magát.

A Földközi-tenger keleti és nyugati nagymedencéiből gyűjtött reprezentatív minták összehasonlító vizsgálata alapján a kutatók megállapították, 

hogy a Földközi-tengerben élő neptunfű-kolóniák átlagos életkora százezer év. 

A kapott eredmények alapján ez a mediterrán tengeri növény, a neptunfű lépett elő a Föld legidősebb élőlényének abszolút rekorderévé. 

 

Egy szárazföldi virágos növény, ami visszament a tengerbe, ahol százezer évig is elélhet

Első hallásra talán furcsának hangzik, hogy a Földközi-tenger víztükre alatt élő neptunfű nem alga, hanem egy virágos növényfaj. A zárvatermők törzsébe (Magnoliophyta) tartozó egyszikű növény a hídőrvirágúak rendjébe (Alismatales) és a neptunfűfélék családjába (Posidoniaceae) tartozik, ami eredendően a szárazföldön élt, és a cetekhez hasonlóan innen telepedett vissza a tengerbe. 

A Földközi-tengerben kiemelkedően magas az endemikus fajok aránya. Fotó: Haiku Deck

Ősei a mai Földközi-tenger geológiai elődjének tekinthető és már rég bezáródott egykori trópusi Tethys-óceán partvidéki flórájában éltek, innen vándoroltak vissza a tengerbe. 

A neptunfű bennszülött, endemikus faj, ami az egész világon csak és kizárólag a Földközi-tengerben fordul elő. 

A tengerbiológusok trópusi gyökerekkel rendelkező maradványfajként, úgynevezett Tethys-reliktumként tartják számon.

A Földközi-tengerben különösen magas a sehol másutt elő nem forduló endemikus fajok aránya, ami a tenger élővilágának hozzávetőleg mintegy 25 százalékát teszi ki. Ezen belül a Tethys-reliktumfajok aránya eléri a kilenc-tíz százalékot. A neptunfűn kívül a trópusi reliktumfajok között igen gyakori még a barna tölcsérmoszat (Padina pavonica), vagy az egyetlen sejtből álló, ám a 10-12 centiméteres magas és a partközeli sekély vizekben tömegesen előforduló ernyős moszat (Acetabularia acetabulum) is.

A neptunfű a Szíriától az Egyiptomig terjedő partszakaszt leszámítva az egész Földközi-tengerben előfordul. A jól átvilágított sekély és meleg vizeket kedveli; néhány méteres mélységtől legfeljebb negyven-ötven méteres vízmélységig húzódnak le a telepei. Az Adriai-tenger horvátországi partszakaszán is mindenütt megtalálhatjuk a jellegzetes telepeit a sekély vizekben az Isztriai-félszigettől egészen Dalmáciáig. 

Neptunfűmező a Földközi-tenger partközeli sek.     Fotó: MarBella.gr/Nikos Mamalos

A neptunfűmezők sajátos és önálló tengeri élőhelynek számítanak, amik számos állatfaj számára szolgálnak búvó, illetve szaporodóhelyként. A neptunfű a sík vagy enyhén lejtő homokos, illetve finom üledékes tengeraljzatot kedveli, ahol kedvezők számára a feltételek, hatalmas kiterjedésű tenger alatti réteket alkot a földkerekség legidősebb élőlényeként.