Sziklamászók fedezték fel egy ősi katasztrófa nyomait

Rendkívül érdekes felfedezés tanúskodik egy, a késői kréta időszakban bekövetkezett földrengésről, amire nagy tömegben és pánikszerűen menekülő állatok lábnyomai utalnak. E maga nemében páratlan leletre olasz sziklamászók bukkantak rá véletlenszerűen, túrázás közben. Egy friss kutatás szerint a kőzetté vált egykori tengeri fövenyben megőrződött, közel nyolcvanmillió éves nyomok tengeri teknősöktől származnak, amelyek egy közeledő súlyos földrengést megérezve próbáltak elmenekülni a veszély elől.

A mezozoikumban hatalmasra nőtt tengeri teknősök úszkáltak a kor tengereiben Fotó: Fantastics Dinosaurs

A sziklamászók szerencsére felismerték felfedezésük jelentőségét, mivel ezek a kőbe mélyedő barázdák az Adria partján fekvő és a tenger fölé magasodó Monte Cònero sziklafalán található nyomokra emlékeztették őket.

Sziklamászók bukkantak rá a csaknem nyolcvanmillió éves súlyos földrengés keltette, tenger alatti iszaplavina nyomaira. Fotó: Live Science/Paolo Sandroni

Ezeket a különös barázdákat – amiket korábban ugyanennek a területnek egy másik részén találtak – a paleontológus szakértők a kréta korban élt tengeri teknősök evezőszerű végtagjai által az egykori fövenybe mélyesztett nyomokként azonosították. A felfedezők éppen ezért a geológus végzettségű mászótársukkal, Paolo Sandronival konzultáltak, aki, felismerve a lelet páratlan jelentőségét, nyomban felvette a kapcsolatot kollégájával, Alessandro Montanarival, a Coldigioco Geológiai Obszervatórium igazgatójával. 

A kontinensek elhelyezkedése a késői kréta időszakban. Forrás: ESA

Miután a szaktudósok alaposan megvizsgálták, hogy mik lehetnek a sziklafalon látható barázdák, kutatásuk eredményét a Cretaceous Reserarch földtudományi szaklapban publikálták. Sandroni és egy másik geológus visszamászott a sziklafalra, hogy kőzetmintákat gyűjtsenek, és drón segítségével dokumentálják a helyszínt. „Több száz ilyen nyom található a Cònero Regionális Park Scaglia Rossa mészkőrétegén, egy olyan képződményen, amelyet már évtizedek óta széles körben tanulmányoznak, és ami több millió év tengeri üledékképződését őrzi” – mondta Alessandro Montanari, a tanulmány társszerzője, akit a Live Science tudományos hírportál idéz. „Ami ma egy hegy része, az egykor mély tengeraljzat volt, amelyet több millió évvel ezelőtt a tektonikus erők gyűrtek fel” – mondja a geológus.

Mezozoikumi életkép tengeri teknősökkel és egy rájuk vadászó Mosasaurus-félével. Forrás: Zdenek Burian

A közvetlenül az ősi tengeri teknősök nyomai felett gyűjtött és a kutatócsoport által elemzett kőzetminták fontos információkat árulnak el a nyomokról továbbá a mögöttük rejlő történetről. A nyomaikat hátrahagyó tengeri teknősök körülbelül 79 millió évvel ezelőtt, a késő kréta időszakban éltek, a geológiai bizonyítékok pedig arra utalnak, hogy a teknősnyomokat megőrző rétegsor egy földrengés által kiváltott víz alatti iszaplavina része volt.

A kréta időszak a földtörténeti középidő, a mezozoikum harmadik, utolsó időszaka, ami 145 millió éve kezdődött és 66 millió éve ért véget. A kréta időszakban a szárazföldeket még a dinoszauruszok, az óceánokat pedig nagy testű tengeri hüllők, a Tylosaurus, a Plesiosaurus és a Mosasaurus nemzetség hatalmas testű ragadozói uralták. A mezozoikumban a tengeri teknősök egyes csoportjai is óriásira nőttek, így például az Archelon nemzetséghez tartozó fajok egyes képviselői akár az 5–5,5 méter hosszúságot is elérték.

E késői kréta formációban megőrződött földtani bizonyítékok arra utalnak, hogy a rétegsor lerakódása idején erős volt a szeizmikus aktivitás, ami számos nagy erejű, részben tenger alatti földrengésben nyilvánulhatott meg.  A kőzetminták vékony metszetei pedig olyan élőlények mikrofosszíliáit tárják fel, amelyek a partoktól távoli több száz méter mély tengeraljzatra utalnak.

 

Hatalmas, földrengés keltette tenger alatti iszaplavina elől menekülhettek az ősteknősök

Normál esetben az állatok által az aljzaton hátrahagyott nyomokat eltörlik a tengerfenéket érő erős áramlatok, valamint a tengeri férgek, kagylók és egyéb bentikus élőlények” – mondja a tanulmány társszerzője, Alessandro Montanari. „De egy erős földrengés perceken belül a nyomok keletkezése után víz alatti lavinát okozott, betemetve és így megőrizve azokat” – magyarázza a szakember. 

Fotó:  Live Science/Paolo Sandroni

A  késői kréta korban az egyetlen olyan gerinces állatcsoport, amelynek egyedei elég nagyok volt ahhoz, hogy ezeket a nyomokat hátrahagyják, a tengeri hüllők, mint a tengeri teknősök, a pleszioszauruszok és a moszaszauruszok voltak. Az utóbbi kettőről úgy tartják, hogy nagyrészt magányosan éltek, de ha az ősi tengeri teknősök viselkedése tükrözi a mai fajok némelyikének viselkedését, akkor könnyen lehetséges, hogy a part közelében kerestek táplálékot vagy elhagyták a vizet, hogy lerakják a tojásaikat. Bármi is hozta össze őket, egy földrengés miatt mindannyian egyszerre kényszerültek menekülni – állítják a kutatók a tanulmányukban. 

A Mosasurusok a késői kréta legfélelmetesebb és legnagyobb testű tengeri ragadozó hüllői voltak. Forrás: Britannica

Ez arra késztethette a teknősöket, hogy a nyílt tenger felé ússzanak, más állatokat pedig arra, hogy mélyebbre, a tengerfenék közelébe meneküljenek. 

A nagy sebességgel közeledő víz alatti lavina lökéshulláma pedig még messzebbre lökhette őket. 

Michael Benton, a Bristoli Egyetem gerincespaleontológiai professzora, aki nem vett részt a kutatásban, azt mondta, hogy a tanulmány ugyan egyértelműen bemutatja a geológiai kontextust, de az megkérdőjelezhető, hogy milyen állatfaj hagyta hátra a közel nyolcvanmillió éves nyomokat. „A nyomok azért szokatlanok, mert úgy tűnik, hogy a két mellső végtag együtt, egyszerre merült az üledékbe, és az állat előrenyomult” – mondja a professzor. 

Mezozoikumi óriásteknősök méretét szemléltető ábra. Forrás: Prehistoric Wildelife

A legtöbb gerinces hajlamos a sorrenden kívüli végtagokkal járni vagy úszni ahelyett, hogy egyszerre tenne le két egymás melletti végtagot – fűzte hozzá Michael Benton. A tengeri teknősök általában nagyon hatékony úszási móddal rendelkeznek – mondja a paleontológus professzor –, ami kissé olyan, mint a víz alatti repülés, ahol az evezőként használt mellső végtagjaik körbe-körbe lengnek, hasonlóan egy nyolcas alakú mintázathoz. Ám úgy tűnik, hogy ez a fajta úszási mód nem egyezik a megtalált nyomokkal – véli Michael Benton, aki szerint az is kérdéses, hogy miért nem hagyták el a tengeraljzatot, és úsztak el onnan. Ám a nyomok formája úgy is értelmezhető, hogy a teknősök mindkét mellső végtagjukat a homokos aljzatba mélyesztve próbálták meg lehorgonyozni magukat, amíg elzúg felettük a földrengés keltette ár. 

Egy hatalmas mezozoikumi tengeri teknős, az Archelon fosszilis csontváza. Jobb lábát egy Mosasaurus téphette le. Fotó: Wikimedia Commons

Alessandro Montanari, a tanulmány társszerzője szerint bár lehetséges, hogy a nyomok további elemzést igényelnek, de az kétségtelen, hogy egy földrengés által kiváltott tenger alatti lavina nyomait sikerült feltárniuk, ami a paleontológusokat is további kutatásokra ösztönözheti.