Sziklamászók fedezték fel egy ősi katasztrófa nyomait

Rendkívül érdekes felfedezés tanúskodik egy, a késői kréta időszakban bekövetkezett földrengésről, amire nagy tömegben és pánikszerűen menekülő állatok lábnyomai utalnak. E maga nemében páratlan leletre olasz sziklamászók bukkantak rá véletlenszerűen, túrázás közben. Egy friss kutatás szerint a kőzetté vált egykori tengeri fövenyben megőrződött, közel nyolcvanmillió éves nyomok tengeri teknősöktől származnak, amelyek egy közeledő súlyos földrengést megérezve próbáltak elmenekülni a veszély elől.

A mezozoikumban hatalmasra nőtt tengeri teknősök úszkáltak a kor tengereiben Fotó: Fantastics Dinosaurs

Fotó:  Live Science/Paolo Sandroni

A  késői kréta korban az egyetlen olyan gerinces állatcsoport, amelynek egyedei elég nagyok volt ahhoz, hogy ezeket a nyomokat hátrahagyják, a tengeri hüllők, mint a tengeri teknősök, a pleszioszauruszok és a moszaszauruszok voltak. Az utóbbi kettőről úgy tartják, hogy nagyrészt magányosan éltek, de ha az ősi tengeri teknősök viselkedése tükrözi a mai fajok némelyikének viselkedését, akkor könnyen lehetséges, hogy a part közelében kerestek táplálékot vagy elhagyták a vizet, hogy lerakják a tojásaikat. Bármi is hozta össze őket, egy földrengés miatt mindannyian egyszerre kényszerültek menekülni – állítják a kutatók a tanulmányukban. 

A Mosasurusok a késői kréta legfélelmetesebb és legnagyobb testű tengeri ragadozó hüllői voltak. Forrás: Britannica

Ez arra késztethette a teknősöket, hogy a nyílt tenger felé ússzanak, más állatokat pedig arra, hogy mélyebbre, a tengerfenék közelébe meneküljenek. 

A nagy sebességgel közeledő víz alatti lavina lökéshulláma pedig még messzebbre lökhette őket. 

Michael Benton, a Bristoli Egyetem gerincespaleontológiai professzora, aki nem vett részt a kutatásban, azt mondta, hogy a tanulmány ugyan egyértelműen bemutatja a geológiai kontextust, de az megkérdőjelezhető, hogy milyen állatfaj hagyta hátra a közel nyolcvanmillió éves nyomokat. „A nyomok azért szokatlanok, mert úgy tűnik, hogy a két mellső végtag együtt, egyszerre merült az üledékbe, és az állat előrenyomult” – mondja a professzor. 

Mezozoikumi óriásteknősök méretét szemléltető ábra. Forrás: Prehistoric Wildelife

A legtöbb gerinces hajlamos a sorrenden kívüli végtagokkal járni vagy úszni ahelyett, hogy egyszerre tenne le két egymás melletti végtagot – fűzte hozzá Michael Benton. A tengeri teknősök általában nagyon hatékony úszási móddal rendelkeznek – mondja a paleontológus professzor –, ami kissé olyan, mint a víz alatti repülés, ahol az evezőként használt mellső végtagjaik körbe-körbe lengnek, hasonlóan egy nyolcas alakú mintázathoz. Ám úgy tűnik, hogy ez a fajta úszási mód nem egyezik a megtalált nyomokkal – véli Michael Benton, aki szerint az is kérdéses, hogy miért nem hagyták el a tengeraljzatot, és úsztak el onnan. Ám a nyomok formája úgy is értelmezhető, hogy a teknősök mindkét mellső végtagjukat a homokos aljzatba mélyesztve próbálták meg lehorgonyozni magukat, amíg elzúg felettük a földrengés keltette ár. 

Egy hatalmas mezozoikumi tengeri teknős, az Archelon fosszilis csontváza. Jobb lábát egy Mosasaurus téphette le. Fotó: Wikimedia Commons

Alessandro Montanari, a tanulmány társszerzője szerint bár lehetséges, hogy a nyomok további elemzést igényelnek, de az kétségtelen, hogy egy földrengés által kiváltott tenger alatti lavina nyomait sikerült feltárniuk, ami a paleontológusokat is további kutatásokra ösztönözheti.