A klub hétfői közleménye szerint a szakvezető mellett Makra Zsolt pályaedző is elhagyja a másodosztályban a 12. helyen Videoton csapatát. A lehetséges utódról nem tett említést a fehérvári egyesület.

A fehérváriaknál dolgozó szakember hálás volt azért, hogy a csapatnál folyó szakmai munkát felügyelte. – Szeretném megköszönni a klub vezetésének és a stáb nagy részének a közös munkát, valamint a segítőkész, pozitív hozzáállást – nyilatkozott a 42 éves szakember az egyesület honlapján.
Megtisztelő volt számomra egy ilyen nagy múltú és komoly presztízsű klubban dolgozni. Sajnálom, hogy az a fajta eredményesség, ami a csapatban van, nem tudott kijönni.
Boér Gábor a nyáron vette át a szakmai munka irányítását az élvonalból 25 év után kiesett csapatnál. A bajnokságban 13 találkozón három győzelmet, négy döntetlent és hat vereséget, a Mol Magyar Kupában két győzelmet ért el vele a fehérvári csapat.


















