Egymás után távoznak az NB I-es vezetőedzők
Mihalecz István elérte a célját a Zetével, az élvonalban tartotta a csapatot.
Mihalecz István elérte a célját a Zetével, az élvonalban tartotta a csapatot.
Megvan az első érkezője a borsodi csapatnak, ám sorra veszíti el kulcsembereit a története első első osztályú szezonjára készülő klub.
A Diósgyőrnek új trénert kell találnia a távozó Valdas Dambrauskas helyére.
A Ferencváros brazil csatára azt is elmondta, mit tenne, ha vágya nem válna valóra.
A sportközgazdász szerint az MLSZ magyarokat erőltető ösztönzőrendszere dominóhatást indíthat el.
A székesfehérvári önkormányzat új lendületet adna a klubnak, de a szintlépésnek több feltétele is van.
Még a bajnokcsapatnak, a Fradinak is, amely el is kezdte a bevásárlást. De mire (lesz) jó az MLSZ legújabb szabálya? Elmondjuk a Rapid Sportban.
Tovább formálódik a magyar bajnokcsapat kerete.
A Kazincbarcika közleményben tudatta, hogy Erős Gábor nem hosszabbítja meg a szerződését.
A 36. bajnoki cím ünneplése nem múlt el különleges pillanat nélkül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az első evakuációs akció ezekben a percekben már megnyugtató fázisába ért, miután a szlovákok által szervezett mentesítőjárat elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén 7 magyar állampolgárral, akik így kikerültek a konfliktuszónából – közölte Szijjártó Péter.
Hamenei megölését sem zárja ki Netanjahu.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
Athén környékén dúló erdőtűzzel küzdenek a tűzoltók Görögországban, de a jelek szerint sikerül megfékezni – közölte hétfőn a helyi tűzoltóság.
Kék-sárga embertenger lepte el az óceánt Miamiban.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
Athén környékén dúló erdőtűzzel küzdenek a tűzoltók Görögországban, de a jelek szerint sikerül megfékezni – közölte hétfőn a helyi tűzoltóság.
Kék-sárga embertenger lepte el az óceánt Miamiban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.