Bódog Tamás és játékosa élő adásban állt bele a játékvezetőbe + videó
Műtétre váró, sérült futballistája gólja nem volt elég a Nyíregyháza győzelméhez.
Műtétre váró, sérült futballistája gólja nem volt elég a Nyíregyháza győzelméhez.

Már nem Damir Krznar az Újpest vezetőedzője.

Az FTC vezetőedzője a kazincbarcikai siker után meglepődött azon, amit a játékosairól megtudott.

A címvédő Ferencváros már csak két pontra van a listavezető Pakstól.

Bognár István és Átrok István is betalált, ráadásul mindketten adtak egy-egy gólpasszt is.

Nagy bajba kerülhet a szegedi csapat, mert jelen állás szerint a Tatabánya pályázik a döntő egyik helyére.

1-1-ig volt pariban a Kisvárda a tolnaiakkal, majd a második félidőben Bognár György együttese percek alatt három gólt lőtt. A Várda azonban nem adta fel, így lett ez a mérkőzés az ősz egyik legjobb találkozója.

A harmatos miskolci egylet ezúttal a ZTE vendégeként szenvedett vereséget.

Az Újpest továbbra is kilátástalan helyzetben van az NB I-ben.

A meccs, ami szinte semmiről nem dönt, mégis mindenki ezt várja ősszel a legjobban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.