Eldőlt, a Fradi helyett a bajnok riválisához igazolt a magyar válogatott játékosa
Már a negyedik különböző NB I-es csapat kapuját védheti.
Már a negyedik különböző NB I-es csapat kapuját védheti.

Egyelőre még erősödik a vihar a 4+1-es néven elhíresült ajánlás miatt, de hamarosan elcsendesül.

A népszerű tévés kiállt az Újpest mellett, szerinte eddig kellett volna ellenőrizni az akadémiákat.

A magyar szakember szerint még nem látták tisztán, hogy milyen szabályoknak kell megfelelnie a kiemelt akadémiával rendelkező kluboknak.

A felcsútiaknál bemutatkozott Dárdai Palkó és Németh András is, előbbi gólpasszal debütált.

A Győr háromszor is vezetett a Magyar Kupa-címvédőjének otthonában.

Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.

Zsúfolt lelátók előtt kezdődött meg az új bajnoki idény.

Rajtol a bajnokság, a csapatok forronganak, az MLSZ után a magyar sportírányítás is az utolsó pillanatban nyúlt bele adminisztratív eszközökkel a versenyrendszerbe.

Az Újpest még az építkezés időszakát éli, de már nagyon szeretne most feljönni a Ferencváros nyakára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A felnőtt magyarok 28 százaléka hallgatta meg Orbán Viktor október 23-i beszédét a Nézőpont Intézet felmérése szerint.

Folytatódik a szeles, csapadákos időjárás.

Pomázon is épül Magyar Péter szeretetországa.

Jön a két- és háromgyermekes anyák adómentessége.

Az ötlet az Egyesült Királyságból származik.

Trump és Orbán Viktor mindig kiállt egymás mellett.

Adományt kapott az amerikai hadügyminisztérium egy ismeretlentől a katonák juttatásaira.

A biztosítók idén is legkésőbb november 2-ig hirdethetik ki év végi tarifáikat.

Jól kezdődött a rájátszás Miamiban, Messi átvette, ami jár neki.

A magyar válogatott középpályása csereként állt be a Werder Bremen–Union Berlin Bundesliga-mérkőzésen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.