– Gratulálok a Puskásnak, jól készítették fel a csapatukat, talán a legjobb meccsüket játszották ebben a félszezonban. Hogy ez most ellenünk jött ki, ahhoz mi is segédkeztünk. Lehetséges, hogy mi is követtünk el hibát a fizikális felkészítésben, mert a meccs során a Puskás egy fokkal feljebb játszott. A játékosokat hajtani kellett, hogy kiadjanak magukból mindent, de utána kaptuk a két gólt, két elkerülhető beadás után. Ebből tanulni kell, de mi is vállaljuk a felelősséget, valami nem úgy sült el, ahogy kellett volna, ami az elmúlt hetekben működött. Készültünk rá, hogy agresszívan egy az egyezni fog az ellenfél, a játékosaimnak ez kényelmetlen volt, pedig erre készültünk. Azért mondtam, hogy lehet, picit fásultabbak voltak és valamit elrontottunk a héten. Összességében megvoltak a helyzeteink, de a Puskásnak több volt. Korábban mondtam, hogy a hét kettőt kezeljük a helyén – most nem úgy sült el, nem olyan állapotban kerültek oda a játékosok, nem olyan döntéseket hoztak, nem olyan kivitelezések voltak, megérdemelt a vereségünk.
A Puskás Akadémia a Zalaegerszeghez látogat, míg az Újpest a Ferencváros elleni hazai derbin szerepel az NB I utolsó előtti, 32. fordulójában.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!