
Kislányának üzent a magyar csapat játékosa
Tátrai Dávid az Eb-n először ugrott vízbe, s Varga Zsolt bizalmát meg is hálálta a BVSC játékosa, az első félidőben hatalmas gólt dobott kiszorított szögből. Tátrai szerint megtalálták azt az utat, amivel stabilak tudnak lenni hátul, s mindez a győzelmeket is megalapozza. – Ki kell emelni Csoma Kristófot, hatalmas stabilitást ad a kapuból, és azzal, hogy jönnek a blokkok, a védések, mindenki megkapja az önbizalmat. Ezekből tudtunk fordulni, amiket jól használunk ki. Ez a csapat legnagyobb erőssége.
A háromgólos Angyal Dániel a nyilatkozatát egy különleges üzenettel kezdte, kislánya volt a címzett:
Minden világversenyen szoktam üzenni a kislányomnak: dicséret illeti őt is, ma nagyon szépen ment óvodába. Szia, Lili!
– kezdte Angyal, majd kitért arra is a görög Olympiakosz játékosa, hogy egyelőre vannak hullámvölgyek – utalva itt a harmadik negyedre –, de erre jól reagáltak, amiből erőt tudtak meríteni a meccs hajrájában.
Magyarország szerdán 12.30-kor a sereghajtó Málta ellen zárja a csoportkört, ahol a szövetségi kapitány már nyugodtan pihentethet, ugyanis Montenegró legyőzésével nemcsak a csoportelsőség, hanem a maximális, hat továbbvitt pont is zsebben van már.
Férfivízilabda Európa-bajnokság (Belgrád)
|




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!