A vízilabda-válogatottból kirúgott Zalánki Gergő kiborította a bilit
Hosszú bejegyzésben magyarázta el, hogyan élte meg azt, hogy nem lehetett tagja a nemzeti csapatnak.
Hosszú bejegyzésben magyarázta el, hogyan élte meg azt, hogy nem lehetett tagja a nemzeti csapatnak.

A balkezes világklasszis nem került be az Eb-ezüstérmes csapatba.

Belgrádban a szerbeket egyszerűen nem lehetett legyőzni. Ez a férfivízilabda Európa-bajnokság esszenciája.

Manhercz Krisztián és Varga Zsolt szövetségi kapitány is értékelte az ezüstéremmel záródó vízilabda Eb-t.

A szerb szurkolók három ország zászlaja mellett saját sportminiszterüket is fülsüketítően kifütyülték.

A döntőben a szerbek jöttek ki jobban a két végtelenül fáradt csapat küzdelméből.

Bevált szövetségi kapitányunk taktikája, de más is kellett az Eb-döntőbe jutáshoz.

A spanyol válogatott csak az ötödik helyet célozhatja meg, ami nagy csalódás, hiszen címvédőként és a regnáló világbajnokként érkezett.

A szövetségi kapitány szerint árnyékban harcoltak Belgrádban.

Varga Zsolt szerint most jön az a része a tornának, ahol eldől a sorsunk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Meglepetés szerda délutánra.

A miniszterelnököt hatalmas tömeg várta Oroszlányban is.

A szerdai kormányülés után minden részlet kiderül majd.

Megható üzenet érkezett a mentőkhöz.

A helyszínre kivonult a rendőrség.

Maja T. többedmagával, szervezett módon vett részt azokban az erőszakos cselekményekben, amelyek a kitörés napja idején zajlottak a fővárosban.

Döbbenetes felvétel!

The Prime Minister visited Morahalom on his nationwide tour.

A csapatkapitány őszintén elmondta a véleményét a jelenlegi helyzetről.

Hiába szaladt a benzinkutas, nem tudta megállítani az Opelt. Ám a rendőrök igen, és maguk is meglepődtek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.