Volt egyszer egy telki kocsma

Vélemény

Volt egyszer egy telki kocsma

Az igazi magyar falvak legfőbb ismérve az, hogy van bennük templom és kocsma.

Bánó Attila

kocsma koccintás politika élet 2025. 12. 30. 5:55

Fotó: Nemeth Andras Peter

Azzal kezdem, hogy Telkiben nincs kocsma. Ez marha nagy szégyen, mert milyen magyar falu az, amelyikből hiányzik ez az alapvető közösségi üzemegység? Az igazi magyar falvak legfőbb ismérve az, hogy van bennük templom és kocsma.

Tíz éve még rendben volt a becsületünk, mert létezett a Kerék söröző, amelyben megvolt a falusi kocsmák minden adottsága. Amikor két évtizede ide költöztünk, hamar megszerettem a települést. Ebben a vonzó természeti környezeten kívül a kocsma is nagy szerepet játszott, mert a csapolt sörön és az Unicumon kívül a naponta betérő törzsvendégek is szerethető egyveleget alkottak.

Kicsiben az egész magyar társadalom képviseltette magát. Akadt itt kőműves, szerelő, kis- és nagyvállalkozó, kereskedő, mérnök, pedagógus, történész, újságíró és nyugdíjas diplomata. Ki-ki megtalálta a maga társaságát. Volt élet! Volt az a fajta pezsgés, amit soha nem ismerhet az, aki nem jár kocsmába.
Vagyunk még néhányan, akik érzik a hiányt. A szalonképes sörözők, a belvárosi romkocsmák nem tudják pótolni a telki kocsma hangulatát. Az intézmény egyfajta közéleti fórumként is hozzájárult a vendégek világnézeti térlátásának fejlődéséhez. Senkinek nem esett bántódása, ha saját tapasztalatai alapján a Kádár-rendszer jótéteményeit dicsérte, legfeljebb megkapta, hogy bizonyára ügyesen helyezkedett, és az is kellő figyelemben részesült, aki a hazafias, konzervatív nézetek mellett érvelt.

A kocsmai vitáknak ma is nagy létjogosultsága lenne, de Telki régóta ügyel arra, hogy kerülje a feszültségeket. Elég, ha az utcaneveire tekintünk. Csupa olyan név, amelyből nem adódhat gond. Ha egy település főként állatokról és növényekről nevezi el a közterületeit, akkor ezzel hozzájárul az ott élők jó közérzetének megőrzéséhez. Senki nem köthet bele az őzikébe, a cinegébe, a szajkóba, a nyúlba, a darázsba, de a tücsökbe sem. És milyen kellemesen hangzik, ha valaki nárciszról, tulipánról, muskátliról, gyöngyvirágról, nefelejcsről, hóvirágról elnevezett utcában lakik. Mert ilyenekben bővelkedik Telki. Igaz, az ófaluban akad egy Rákóczi Ferenc, egy Petőfi Sándor és egy Gábor Áron utca is, de azért a Pipacs, a Kamilla és a Galagonya utca az igazi.

A telki kocsma mint közéleti fórum tulajdonképpen nem illett ebbe az idilli képbe. Egyik helyi rendezvényen, ismerősökkel beszélgetve merészeltem megemlíteni Trianont, mire valaki megjegyezte: „Ne politizáljunk!” Nem hittem, hogy egyeseknek ez a téma évszázados messzeségből is kényes, ám a kocsma falain kívül ezzel is szembesülnöm kellett.

Amikor a telki kocsma kilehelte lelkét, akkor még nem létezett Magyar Péter, nem volt Tisza Párt. Úgy érzem, a magyar társadalom számára nagy veszteség, hogy nincs Kerék söröző, s nem kerülhet sor olyan vitákra, amelyekben körüljárhatnánk a hazaárulás fogalmát. Mert lenne miről beszélni, és akkor mondhatná valaki, hogy ne politizáljunk.

Az viszont megtörtént, hogy egy-egy sör mellett komoly eszmecserébe bonyolódtunk, történetesen a sörrel való koccintás tilalmának kérdéséről. Többen állították, hogy a tilalom csak százötven évre szólt, az pedig – 1849-től számítva – 1999-ben lejárt. Ez a magyar hagyomány sajnos már tíz éve is eltűnőben volt, „hála” a suttogó propagandának és a sörgyárak televíziós reklámjainak, amelyekben a sörivók előszeretettel koccintanak a korsóikkal vagy a palackjaikkal. Ez a divat a telki kocsmában is terjedőben volt, ezért szóvá tettem, hogy nem kellene semmibe venni egy még élő és tiszteletet parancsoló magyar hagyományt.

Nem hagyhattam annyiban a dolgot, mert amikor nem koccintunk sörrel, akkor az Aradon, 1849. október 6-án kivégzett vértanúkra, illetve a velük egy időben, Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, az első független magyar kormány miniszterelnökére emlékezünk. Ez az emlékezés kapcsolódott össze a sörrel való koccintás elhagyásával. Az 1999-ben elindított sörkoccintós kampány sajnos egy élő „népszokás” kiiktatását szolgálja.

Ezt a kérdést legjobban a telki kocsmában lehetett tisztázni. Nem volt könnyű a koccintás elhagyásának hagyománya mellett érvelni, mivel akadt olyan sajtótermék, amelyik közismert legendának nevezte a magyarok százötven évre szóló fogadalmát. Ilyen legenda azonban nem létezett, százötven évről szó se volt. Az időhatárról csak az évforduló közeledtével lehetett hallani.

Telki szép és élhető hely. Kár, hogy nincs kocsmája, ahol hatásosan ki lehetne fejteni: nem életszerű a százötven évre vonatkozó időkorlát. Vajon ki hallott olyan hagyományról, amelyet a kezdeményezők lejárati időhöz kötnek? Képzeljük el, amint derék elődeink azt mondják: a vértanúinkra emlékezve ne koccintsunk sörrel, de csak százötven évig, mert a szépunokáink már elfelejthetik őket. Ez ugyebár teljes képtelenség.

A szerző író, újságíró