Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk – A két feketeöves tiszás szakértő szerint az egykulcsos adó elhibázott lépés, marhaság és főbűn

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kéri László ugyan rendre cáfolja, hogy ő és felesége, Petschnig Mária Zita a Tisza szakétői lennének, egy beszélgetős műsorban legutóbb mégis azzal dicsekedett: tizenhat hónap alatt 103 előadást tartottak a párt hátországát adó Tisza-szigeteknek. Ugyanitt arról is beszélt, hogy elemzéseik valahogy mégiscsak eljuthatnak Magyar Péterékhez. A tiszás önleleplezéseket bemutató cikksorozatunkban ezúttal Kéri és Petschnig adóügyi álláspontjával foglalkozunk: egyikük marhaságnak és a Fidesz legrosszabb örökségének tartja az egykulcsos adót, másikuk korábban elhibázott lépésnek és főbűnnek nevezte. Mindezek is megerősítik, hogy a Tisza és a körülötte mozgó szakértők a többkulcsos adót szorgalmazzák.

2026. 03. 11. 5:45
Fotó: Máté Krisztián
Véleményhírlevél

Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az interjú során a levegőben maradt a kérdés, hogy honnan hova is kerülnek pontosan Kériék elemzései. Most mi sem foglalkozunk ezzel, de csak időlegesen tesszük félre a témát, ugyanis cikksorozatunk következő részében visszatérünk rá. Ezen a ponton inkább azt idézzük fel, hogy adóügyekben Kéri Lászlónak igen határozott véleménye van, amit ki is fejtett tavaly tavasszal a HVG-nek. Amikor az egykulcsos adórendszerről kérdezték, a politológus úgy válaszolt: 

Az nagy marhaság, azzal nem is értek egyet. Az a Fidesz-örökség és szerintem a legrosszabb örökség. Igen, az például egy alapvető baloldali követelés, hogy tessék progresszív adórendszert bevezetni. De én, amennyire látom, például a Tiszán belül is pont ez az egyik, az egykulcsos adó, amiről elég nagy viták vannak.

A videón 1:04:57-től:

 

Közöttük nincs vita

Az egykulcsos adó kapcsán Kéri László és Petschnig Mária Zita között ugyanakkor egészen biztosan nincs vita. A Pénzügykutatónak dolgozó Petschnig ugyanis már nem nem sokkal a 2011. januári bevezetése után bírálta az egykulcsos adózást, és megszorításokat is emlegetett. 

A Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa szerint megszorítások várhatók 2012-ben.

Elhibázott lépésnek tartja az egykulcsos adó bevezetését – írta Petschnig Mária Zitát idézve egy tudósításában, 2011 augusztusában a HVG. A közgazdász 2012-re azért várt megszorításokat, mert szerinte rossz volt az Orbán-kormány gazdaságpolitikai döntéseinek iránya. Jövendölése – tehetjük hozzá – nemhogy 2012-re, de az elmúlt másfél évtizedben sem jött be.

Ami az adót illeti, Petschnig 2012 februárjában rátett egy lapáttal, a miniszterelnök évértékelő beszédét kommentálva az ATV-ben így fogalmazott: – Vártuk, hogy bemondja, hogy igen, egy gazdaságpolitikai fordulatot kell csinálnunk. Ezzel szemben megerősítette azt a főbűnt, amit elkövettek, nevezetesen az egykulcsos adó mellett még inkább kiállt […], és abból nem enged. Igen, ezt tudjuk. Csak akkor nem tudjuk, hogy akkor miből, hogyan kíván engedni – fogalmazott a közgazdász, majd megjegyezte: az egykulcsos adó az egész gazdaságot tönkreteszi.

A videón 02:53-tól:

Petschnig Mária Zitának nemcsak abban nem lett igaza, hogy megszorítás kell, de abban sem, hogy az egykulcsos adó tönkreteszi a gazdaságot. Éppen ellenkezőleg: nőtt a bér és visszaszorult a feketefoglalkoztatás. Hogy Petschnig manapság mit gondol az egykulcsos adóról, kevesebb nyilvánosságot kapott annál, mint hogy mit gondol az anyák adókedvezményekről. Cikksorozatunk következő része a Tisza-közeli közgazdász erről szóló véleményével foglalkozik majd.

(Folytatjuk.)

Komment

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.