No de vissza Petőfihez, azaz A XIX. század költői című verséhez. „Vannak hamis próféták, akik / azt hirdetik nagy gonoszan, / Hogy már megállhatunk, mert itten / Az ígéretnek földje van.” Bizony azt hirdetik, ők azok, akik bennünket, magyarokat is legszívesebben kizavarnának innen, Európa közepéből, sokak számára az ígéret földjéről. Híveik egyike pedig, például a minap egy Panyi nevű újságíró, azt találta írni, hogy – idézem a Magyar Nemzet cikkét – a Kreml egy „politikai technológusokból” álló csapatot bízott meg azzal, hogy befolyásolja a magyar választási kampányt. A cél Orbán hatalomban tartása.”
Nos, az őrületnek nincs határa, amíg vannak Panyik, akik népnyelven szólva megmondják a frankót, azaz gyártják a hamis híreket. Mindenesetre köszönjük meg neki, hogy ily fontos országnak gondolja hazánkat, amelynek sorsába a világhatalmak egyike, azaz Oroszország, erejét nem kímélve, beleavatkozik. Miközben az ukrán zsarolóbanda meg már ott tart, hogy egy háborútól igencsak távol eső tevékenységet folytató hölgyet, azaz egy magyar teniszezőt megfenyegettek, azt üzenve neki, hogy el kell veszítenie a mérkőzést, mert ha nem, elrabolják édesanyját. Nos, itt tartunk Európa, te büszke nő. Aki immár leginkább egy céda vagy.
Forr tehát a világ bús tengere szűkebb környezetünkben is, meg a távolabbi kontinenseken is, például a Közel-Keleten. Magyarán nyakunkon a háború. Innen is, onnan is. S nem látszik enyhülés. Sem keletről, sem máshonnan. A nagyokosok okoskodnak, tetteket nem látunk, a nép, az istenadta meg senkit sem érdekel a hatalmasok társaságában. Így élünk, no meg úgy is, hogy meglepetésemre kaptam egy verset Mokcsamogyorósról. Fogalmam nem volt, hol van ez a hely, pedig sokszor hőzöngök azzal, hogy én már mindenütt jártam Magyarországon. Ez helytelen és nem is igaz. Persze megkerestem a különös nevű települést, amely Szlovákiában, a Kassai kerület Nagymihályi járásában található. Ott él egy hölgy, Lajkóné Kristóf Olgának hívják, s valaki elküldte nekem egy versét a minap: Valamit szeretnék mondani a címe. Íme: „Valamit szeretnék mondani, / amíg még él bennem a szó, / A tegnap elmúlt, nem siratom, / vissza úgysem fordítható. / Sötétség árja terjeszkedik, / a holnap semmit nem ígér. / A világ sorsa ingadozik, / csak reménytelenség kísér. / Addig kellene cselekedni, / amig megváltoztatható / az a világ, amelyben élünk, / mert így már nem tartható. / Természet lázad, háborúk dúlnak, / ember embernek farkasa, / ha így folytatjuk, elpusztul / az egész Föld – s benne a haza.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!