Ugye emlékeznek, ki volt az a híres politikus, aki megígérte: Wir schaffen das. Azaz megcsináljuk! Hogy mit is? Hát az Európát elborító migránshullám visszaszorítását, illetve az idejöttek integrálását. Eme ígéret éppen tíz esztendővel ezelőtt hangzott el, Angela Merkel kürtölte világgá, aztán – legalább is innen, Magyarországról nézve is jól látszik, hogy ennyi idő alatt sem csinálták meg. De nem ám! Különösebben nem kell ezt bizonygatni, nincs nap, hogy ne érkeznének hírek szerte az „elmigánsosodott” Európa országaiból arról, hogy bizony nem csinálták meg. Pontosabban szólva mindmáig semmit sem csináltak. Azaz mégis! Sikerült például megcsinálni, hogy irdatlan pénzeket öntenek Ukrajna számára az orosz–ukrán háborúba, melyhez lényegében Európának nincs sok köze, legfeljebb azt illene a fenekedő politikusoknak bevallani, hogy magát a háborút az az Amerika robbantotta ki, amelynek volt orcája ahhoz, hogy Ukrajnába küldjön vagy nyolc embert, akik az ukrán minisztériumok élére kerültek. Ennyit a függetlenségről. Európa nagyvárosairól meg csak annyit, hogy nem oly régen Münchenben járva, a pályaudvar előtti téren éppen meccset játszottak a helyi migránsok. Mondom, a téren! A taxik és a privát autók nem tudtak odaállni a kijárat közelébe, hogy a beérkező vonatokról leszállók simán eljussanak a taxikig, a szorgos focizóknak ugyanis eszük ágában sem volt helyet adni az autóknak. Senki nem merte elzavarni őket, mert ők éppen fociztak. Amúgy rendőrt se láttam.

Tehát megcsináltuk. A káoszt, valamint a háborús riogatásokat is, hiszen valójában négy esztendeje élünk egy olyan háború árnyékában, melyhez semmi közünk. Valójában Európa országainak sincs, csak ők a sajátjuknak érzik, persze a kényelmes székeikből, ahonnét jól hallatszik a mélyállam, a háttérhatalom velejéig hamis biztató hangja. Naponta halljuk, olvassuk, hogy ömlik a pénz Ukrajnába, ezt is sikerült megcsinálnia Európának. Ahol az őrült javaslatok korát éljük, s naponta levonhatjuk a következtetést, miszerint ennyi tehetségtelen és tehetetlen, valamint – tisztelet a kivételnek – törvényszegő ember nemigen volt még a vén kontinens vezetői székeiben. Ráadásul azt is át kell élnünk, hogy nyíltan háborúpártiak ücsörögnek a brüsszeli székeken szép számmal, akiket nyugodtan nevezhetünk Európa sírásóinak. Ők rendre fantasztikus ötletekkel állnak elő, mint például az a frissebb elgondolásuk, miszerint örökre ki kell tiltani az orosz energiahordozókat az unióból. Hajrá, ti bölcsek! Ez a terv igazán zseniális akkor, amikor a fél világ energiaválságba került ezekben a napokban, s lassan már a szállítóhajók se mozdulhatnak a közel-keleti helyzet miatt. Az őrület tehát fokozódik, a béketervek egyre nevetségesebbnek tűnnek, az aranyvécék országában meg továbbra is mozgósítanak. Egyfajta rabszolgatartó világ van készülőben, ahol az urak dőzsölnek, hordják ki a pénzt nyugatra, a rabszolgák meg a fronton lelik halálukat, amíg csak akad egy kényszerrel besorozható ember is arrafelé. Észre kellene venni már, hogy a demokrácia nevetséges szóvá vált. Az unió székeiben háborúpárti bábok, jól fizetett bábok ülnek, a globalizmus bábjai. Íme a szép új világ. S bizony mintha a béketeremtő szándékúak sem állnának nyerésre ez idő tájt. A lényeg pedig – s mindig ide jutunk mostanában –, hogy semmi közünk sincs a saját életünkhöz, mert nem számítunk a demokráciát meg a csillagot az égről lehazudó háttérhatalomnak semmit, az égvilágon semmit. Kellünk ágyútölteléknek. Immár négy esztendeje. Az okosok azt mondják, hogy alakul, formálódik a világ. Én meg azt mondom, hogy tényleg alakul, csak egyelőre mintha a káoszkeltők, a provokátorok javára alakulna. Akik viszont garantáltan háborúpártiak, mert régen tudják, hogy a zavarosban a háborús években lehet a legnagyobb haszonnal halászni. Régóta, mondhatjuk évszázadok óta igazak ezek a megállapítások, ám nem tudjuk méltó életre változtatni a szörnyek birodalmát, legalább is eddig nem tudtuk. Azt viszont a kezdetek óta tudjuk, hogy ez a háború nem Ukrajnáról szól. Sokkal inkább egyfajta háborús provokációról, melyre fel lehet használni Ukrajnát. Persze tudjuk és látjuk ezt már a kezdetek óta, s egyre nyilvánvalóbb, hogy valamiféle csoda kellene ahhoz, hogy kitörjön a világbéke ez idő tájt. Jókor is mondom, hiszen Irán vezetőinek meggyilkolása, s az erre adott „válasz” nem sok jót ígér, de nem ám. S már-már a vicc kategóriájába tartozik, hogy úgynevezett rendrakás közben tán két nappal ezelőtt került kezembe az a 2022-ben megjelent cikk, melyben az olvasható, hogy a világhírű karmestert, Valerij Gergijevet Münchenben arra utasította a városvezető, hogy határolódjon el az orosz–ukrán háborútól, mert ha nem teszi, akkor nem maradhat a bajor főváros filharmonikusainak vezetője. Nos, azóta sok víz lefolyt már az európai folyókon, a hülyeség mértéke meg itt maradt velünk.