Jelentem: sehol. Vagy jól elbújt és nem találjuk. Négy éve létezünk a háború és a mindennapos ígéretek és hazugságok árnyékában, s valljuk be, azóta sem lehetett megtudni – gyakran talán még csak sejteni sem –, hogy mi fortyog a világpolitika boszorkánykonyháiban. Ha csak a jelen napjaira gondolunk, akkor mindenképpen meg kell említeni a bennünket leginkább érint s az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos ilyen-olyan, orrunk előtt elhúzott mézesmadzagok tömegét, melynek segítségével sikerült elhitetni az emberekkel, hogy e téren lassan béke lesz. Nem lett. Nemhogy nem lett, hanem máig már olyan üzenetek érkeznek – például hazánkhoz is –, melyek sok mindenről szólnak, csak éppen a békéről nem.
Tehát egy gyors béketeremtés ígérete bizony hiú ábrándnak bizonyult, hiszen a két részre szakadt világ számos országa vagy éppen benne van egy háborúban, s már nem tegnap óta, vagy pedig egyértelműen és nyíltan fenekedik, azaz készül valamiféle háborúra. Fel kellene hagyni az álmokkal, mert úgy tűnik, a háború örök. S amit a mostani idők sugallanak nekünk, azok a tények ennek a megállapításnak az igazságát hordozzák. Mármint annak, amely azt állítja, hogy a háború örök. Lényegében az 1940-es években született korosztály a mi térségünkben mindmáig háborús fenyegetések árnyékában élt, akkor is, amikor azt hidegháborúnak hívták. S a helyzet azóta sem változott. Sőt!
Magyar szempontból nézve a történéseket, úgymond szintet lépett. A velejéig romlott Európai Unió ugyanis most szemet hunyt afölött, hogy az ukránok két szuverén, a háborúba nem beleavatkozó ország, azaz Szlovákia és Magyarország energiaellátását a legszemérmetlenebb próbálják nehezíteni, hogy ezzel hétköznapjainkat megkeserítsék, vagy éppen ellehetetlenítsék. És az unió hallgat, Ukrajna meg tovább provokál. Minket, magyarokat is. Elsősorban azért, mert többször kijelentettük, ez nem a mi háborúnk. Ez Ukrajnát cseppet sem érdekli, s a legszemérmetlenebb módon igyekszik bosszút forralni. Az első rész már megtörtént, akadályozták a két ország energiaellátását. A hallgatás beleegyezés, szól a mondás, s megismétlem: az unió pedig hallgat. Mi ez, ha nem a háborúba való bevonás arcátlan kísérlete? Mely egyelőre legalább is azt üzeni nekünk, hogy nem számít itt jog, meg néhány jeles politikus, nem számít a nagyhatalmak véleménye sem, a mélyállam meg röhög a markába, élén a csókos asszonnyal meg a mutogatós bácsival.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!