Időről időre előbukkannak különféle tiszás, DK-s kommenthuszárok, akik két gyűlölködés és románozás között
felszólítanak, hogy ne szavazzak április 12-én. Mert nem az én ügyem, nem adózok Magyarországon, ők úgyis tudják, hogy a Fideszre szavaznék, és így tovább. Gondolják, ennyiből áll az egész.
Hogy ők jól megmondják néhány kommentben, és akkor mi máris hasra esünk, meghatódunk, megilletődünk, és sietve elnézést kérünk, hogy élünk.
Hát így áll ez össze egyesek fejében. Lelki szemeink előtt megjelenik a hitbuzgó szektatag, amint a kiflimorzsával borított kanapén terpeszkedik, előtte az asztalon a langyos Kőbányai. Emberünk elégedetten megpaskolja élete legnagyobb eredményét, a minden foltos atlétájába bujtatott pocakját. Az RTL-en éppen végtelenített reklámfolyam megy, így van ideje szózatot intézni a román földön lakókhoz, buzgón pötyögni a tutit az erdélyieknek.
Próbálkozni lehet. Legfeljebb jót derülünk rajta. És persze
csak azért is szavazunk. Mert ebbe nincs és nem is lehet másnak beleszólása. Mert érdekeltek vagyunk a nemzet és az anyaország dolgaiban. Mert nem szeretnénk, ha romlásba hullna Magyarország a következő négy esztendő során, ami talán visszafordíthatatlan lejtmenet lenne.
Nem szeretnénk, ha a nyugat-európai káosz beköltözne Budapestre és a vidéki Magyarországra. Szavazatunkkal szeretnénk megtartani és megőrizni önmagunknak és gyermekeinknek azt az országot, amit még nem vett be a brüsszeli elmebaj. Mi több, megőrizni azok számára is, akik ma még szűklátókörű gyűlölettel mindent odaadnának és feláldoznának. A saját családjuk, a gyermekeik és unokáik jövőjét is.
Gondolkodnunk kell helyettük is.
Két út van előttünk: vagy megmaradunk magyar országnak, értékeinkkel, eleink ezeréves küzdelmei árán elért eredményeinkkel, vagy mindent feladunk, és hagyjuk, hogy idegenek döntsenek helyettünk, rólunk ezután.
Mi, külhoniak ezt az utat, ezt a jövőkép nélküli sodródást látjuk, szenvedjük évtizedek óta Romániában, amely a rendszerváltás utáni évtizedekben egy pillanatra sem volt képes érdekérvényesítő utat járni. Mondhatnánk persze, hogy erre predesztinálja őket a történelmük, a nemzeti karakterük, nevethetnénk is, de minek is tennénk, hiszen ez a csónak Trianon óta velünk, erdélyi magyarokkal együtt süllyed. Ez az utódállam testesíti meg mindazt, amit mi semmiképp nem akarunk Magyarországnak, ami az anyaország ellentéte, negatív pólusa.
Nem hagyhatjuk, hogy többségbe kerüljenek az országvesztők, Brüsszel kiszolgálói, uniós utasítások szolgalelkű végrehajtói. Éppen ezért lehull rólunk minden gyűlölettől fröcsögő tiszás és DK-s felszólítás, hogy mondjunk le a szavazati jogunkról, hogy nézzünk félre, maradjunk passzív követői a sorsdöntő választásnak.
Volt bőven idő, amikor némán, tehetetlenül, a messziből követtük az anyaországi eseményeket. Amikor a román többség gúnyosan meghurcolhatta magyarságunkat, mert magunkra voltunk hagyatva. Aztán 2010-ben mindent megváltozott. Magyar állampolgárok lettünk. Szívünk minden hűségével, örömével és hálájával mondtuk el az esküt. És azt éreztük közben, hogy végre! Végre visszaérkeztünk oda, ahonnan eltaszított minket a történelem. Visszaérkeztünk a Trianon óta sokszor ridegnek, hidegnek, süketnek és vaknak bizonyult anyaország kebelére: oda, ahová mindig is tartoztunk.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!