Módfelett elgondolkodtató azonban a legnagyobb tartalékokkal rendelkező országok sorrendje és részesedése, mert ezek a mintázatok alapvetően határozhatják meg a jövő század világhatalmi mozgásait. Az olajtartalékokat illetően az első helyen tehát Venezuela áll közel 19 százalékkal, miközben a fogyasztásból csak alig fél százalékkal részesedik. A második helyen Szaúd-Arábia áll több, mint 16 százaléknyi tartalékkal és 3,4 százalékos fogyasztással. A harmadik helyen Kanada áll 10 százalékos tartalékkal és 2,5 százalékos fogyasztással. A negyedik helyen Irán 9 százalékos tartalékkal és 2 százalékos fogyasztással. Az ötödik Irak, közel 9 százalékos tartalékkal és 1 százalék alatti fogyasztással. A hatodik és hetedik helyen pedig Kuvait és az Egyesült Arab Emirátus összesen 12 százalékkal és mindössze 1 százalékos részesedéssel. Mindebből az derül ki, hogy a készletek 75 százaléka olyan hét ország birtokában van, amelyek a világ fogyasztásából alig 10 százalékkal részesednek, így alighanem tartósan ők lesznek a fő „ellátói” a világnak. A legfőbb fogyasztók esetében azonban pont fordított a helyzet, mert a nyolc legfőbb fogyasztó több mint 65 százalékot használ fel, miközben tartalékaik csak 25 százalékot tesznek ki. Ebből a szemszögből érthető, hogy a „nagyfogyasztók”, főként Amerika és Kína mindent igyekeznek megtenni, hogy a világ kőolajtartalékai feletti ellenőrzést megszerezzék és fenntartsák.

Az amerikai birodalom számára a szó szoros értelmében létkérdés, hogy a fogyasztásból és a tartalékokból való részesedésében meglévő drámai különbséget azzal ellensúlyozza, hogy szorosabbra vonja a nagy tartalékokkal rendelkező országok feletti ellenőrzését. A Közel-Kelet nagy része, főként Szaúd-Arábia, Kuvait és az Emirátusok, amelyek a tartalékok 28 százalékával rendelkeznek, viszonylag közvetlen amerikai birodalmi ellenőrzés alatt áll, de Irak 9 százaléka már bizonytalanabb, Irán, mint fő ellenség 9 százaléka pedig potenciálisan Kínát és Oroszországot erősíti. Ha ehhez az eddigi orientációval bíró Venezuelát is hozzászámítjuk, akkor pedig Amerika már hátrányban van a világ legnagyobb tartalékainak az ellenőrzésében. Tehát a dolgok eddigi állása szerint a legnagyobb tartalékkal rendelkező országok 75 százalékos készleteinek legfeljebb a fele volt az amerikai birodalom ellenőrzése alatt, a másik fele közvetlenül vagy közvetve Kína és Oroszország geostratégiai „hatósugarán” belül volt. Jellemző módon Venezuela olajexportjának 68 százalék Kínába irányult, míg az Egyesült Államok részesedése csak 23 százalék.

Nos, ez a közeljövőben igen jelentősen módosulhat Venezuela „szigorúan ellenőrzött” térséggé alakításával, és ennek volt látványos nyitánya a kaland Caracasban; a helyzet evidens módon gyökeresen megváltozik. És mivel ez egy nulla végösszegű játszma, amit Amerika nyer, azt a kínai–orosz tandem elveszti, vagyis az eddigi kiegyenlített, 50-50 százalékos ellenőrzést követően Venezuela „áthúzásával” nagyjából 70–30 százalék lesz az „állás” Amerika javára a „háromtest-birodalom” másik két tagjával, Kínával és Oroszországgal szemben a legnagyobb olajtartalékok globális ellenőrzésében. Ráadásul az „akció” egyúttal fontos hídfőállásuktól is megfosztja őket, megjelenítve, hogy „Amerika az amerikaiaké”, vagyis az amerikai birodalomé.

Mindebből az is kiderül, hogy bár a világ számára az egyelőre most még brutálisan örvénylő káosz alternatívája csak ez az amerikai, orosz, kínai triumvirátus lehet, de „dinamikus egyensúlyuk” azt jelenti, hogy együttműködésük egy állandó többdimenziós konfliktustéren belül valósul meg. Szóval, hogy időről időre „olaj lesz a tűzre”, amit az egyes szereplők tesznek vagy nem tesznek majd, ahogy a reklám mondta, „ha kell egy kis energia”.

A szerző közgazdász