Meteorraj érkezik hamarosan fölénk, érdemes kémlelni az eget a hétvégén

Megéri majd virrasztani vasárnap hajnalán, az év egyik legintenzívebb meteorzáporát láthatjuk.

2024. 05. 02. 13:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható vasárnap hajnalban. Idén a raj egy kisebb kitörését jósolják, amelyhez hasonló valószínűleg nem lesz 2046-ig – adta hírül a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

Az Éta Aquaridák csillaghullás idején megfigyelhető meteorok a sebességükről ismertek, ugyanis igen nagy, hozzávetőlegesen 66 kilométer/órás sebességgel érkeznek, és hirtelen fékeződnek le a Föld légkörébe érve. Idén a raj vasárnap hajnalban éri el maximumát. Az átlagos, óránként 25 meteor helyett most akár óránként 60 hullócsillagban is gyönyörködhetünk – olvasható a közleményben.

A tájékoztatás szerint az észlelést megkönnyíti, hogy ekkor égi kísérőnk újhold körüli fázisban lesz, a holdsarló még a hat százalékot sem éri el. Így a leggazdagabb hullás hajnali 3 és 4 óra között körülbelül fél három után várható. Mint írták, 

érdemes kelet felé nézni az égbolton, és jó horizontú, sötét, vidéki észlelőhelyen gyönyörködni a májusi hullócsillagesőben. 

Ha vasárnap hajnalban nem lenne derült, akkor sem kell csüggednünk, mert az Éta Aquaridák maximuma elnyújtott, így előtte és utána egy-két nappal is dús hullócsillagzáport láthatunk a hajnali órákban.

A közleményben felidézik, hogy az Éta Aquaridák az év negyedik legintenzívebb meteorzápora, amely minden év május elején éri el csúcspontját. A meteorraj szülőobjektuma a Halley-üstökös.

Azt írták, a Halley-üstökös átlagosan 76 évente kerüli meg a Napot. A legkorábbi történelmi feljegyzése feltehetően Kr. e. 467-ből származik. Legutóbb 1986-ban járt a bolygónk közelében, legközelebb pedig 2061-ben tér vissza.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Unsplash)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.