Börtönbe kerülhet egy férfi, aki azt hitte, okosan kijátszotta a szolgáltató rendszerét

A büntetett előéletű elkövető csalni próbált, kellemetlen vége lesz a történetnek.

Forrás: HEOL2024. 08. 22. 12:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kábelszolgáltatásokra vágyott, de azokért nem kívánt fizetni, ezért bűncselekmények elkövetésére szánta el magát egy 46 éves férfi, aki most börtönbe kerülhet, mivel a Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt ellene – írta a Heves vármegyei hírportál.

A csalás még 2020 januárjában történt – közölte a lappal Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész. A vádlott ekkor Mezőtárkányban lakott a családjával egy romos albérletben. Itt sem internet, sem kábeles műsorszolgáltatás nem volt, amit a férfi erősen hiányolt. Úgy döntött, hogy beszerelteti ezeket – közölték.

 

Más adatait adta meg

A szolgáltatóval szerződést kellett kötnie, amit online formában, az internetes felületen intézett. A vádirat szerint a férfi online már egy ismeretlen nőnek egy régi adásvételi szerződésben szereplő adatait adta meg, erről a hölgy persze semmit sem tudott, csak akkor szembesült a csalással, amikor az első számlákat megkapta a szolgáltatótól – áll a vádiratban.

Amíg az azonosítás lezajlott és a dolgok tisztázása megtörtént, a vádlott mindvégig használta a kábelszolgáltatásokat, amelyekért egy fillért sem fizetett. Ezzel a más faluban élő ártatlan asszonynak sok kellemetlenséget, a szolgáltató cégnek pedig közel százezer forintos anyagi kárt okozott – írta a lap.

A járási ügyészség csalás vétségével és személyes adattal visszaélés elkövetésével vádolja a büntetett előéletű férfit. A vádhatóság a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy amennyiben a férfi a bűncselekmények elkövetését az előkészítő ülésen beismeri, úgy a bíróság vele szemben hat hónap fogházbüntetést és egy év közügyektől eltiltást szabjon ki. Az ügyészség indítványozta azt is, hogy a bíróság kötelezze a vádlottat az általa igénybe vett szolgáltatások díjának utólagos megfizetésére – olvasható az oldalon.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.