Darázsinvázió várható a hónap végén

A darazsak jelenléte folyamatos hazánkban, ám nem biztos, hogy mindenki tudja, hogy előfordulásuk nagyban függ a klímahelyzettől, a felmelegedő időjárási viszonyok hatásától, illetve szűkebb értelemben az adott év időjárásától is. Ugyanakkor lassacskán kijelenthető, hogy kezdhetünk hozzászokni ahhoz, hogy számukat tekintve jócskán több darázzsal kell majd együtt élnünk a jövőben.

2024. 08. 06. 23:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén a korábbi évekhez képest megnövekedett a nagy méretű darázsfajok elterjedése és jelenléte a hazai portákon, kertekben – mondta Vörös Géza szekszárdi agrárszakmérnök a Tolna Vármegyei Hírportálnak.

Magyarországon a darazsak elszaporodásának oka a tartós meleg, igaz ez a lódarazsak megnövekedett számára is

– közölte a szakértő.

 

Egyre több a darázs

A hőség hatására a rovarok intenzíven tudtak elszaporodni, és amennyiben a felmelegedés és idő előtti tartós meleg lesz a jellemző, fel kell készülni a darazsak nagyobb számú megjelenésére. A szakember hangsúlyozta, a jelenlegi helyzet aggasztó, ugyanis augusztus végére a darazsak tömeges megjelenése akár kritikus mértékre is eszkalálódhat. Az elmúlt két-három évben nem kedvezett ilyen mértékben az időjárás a rossz hírű rovaroknak,

ezt abból is lehetett érzékelni, hogy több volt a szúnyog és a csapadék is

– mutatott rá Vörös Géza.

 

Mennyire használnak a boltban kapható irtószerek?

Amikor azt észleljük, hogy a darazsak egy adott pontra, felületre leszállva közlekednek, akkor ott biztos, hogy fészek található – mondta a lapnak a szakértő. 

A lakosság számára hozzáférhető készítmények csak olyan kisebb darázsfészkek irtására alkalmasak, amelyek elérhető helyen helyezkednek el, és a darazsak egyedszáma sem sok.

A rejtett fészkek esetében már nem tudnak megfelelők vagy éppen gazdaságosak lenni a lakossági készítmények. A kezelt területen újabb darázsfészek abban az évben már nem alakul ki, mert az irtószer hatására vagy az évszak okán már nem építenek ugyanoda a rovarok.

Vörös Géza szerint a darazsaktól való félelem alapvetően nem helyes, nagyon hasznosak is tudnak lenni, ha nem az ember közvetlen környezetében vannak, csak „valamivel rosszabb a marketingjük”, mint a méheknek.

Érdekesség, hogy a darazsak több kilométeres távolságokat berepülnek az élelem, a folyadék és a fészek építéséhez szükséges anyagok összegyűjtése érdekében, és amikor ilyen nagy távolságokat járnak be, akkor időnként muszáj megpihenniük is. A pihenő darázs nem összekeverendő azzal, amelyik éppen a fészekbe igyekszik visszatérni – mutatott rá a szakértő.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.