Az árvíz elől mentik a vadakat a Gemencben

Erdőlátogatási tilalmat rendeltek el.

2024. 09. 17. 9:18
Árhullámra készülnek a Gemencben is. Forrás: Ökoturisztikai Központ Gemenc
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elkezdték a vadak mentését és az árvízvédelmi munkálatokat a Gemencben, ahol teljes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el a közvetlen életveszély elhárítása és a vadak védelme érdekében. A Gemenc Zrt. közölte, hogy a felázott erdőtalaj és a fakidőlések kockázata jelentősen megnőtt, valamint a nyári gátak töve is felázott, ami miatt a hullámtéren belüli, időszakosan ármentett területekre is betörhet a víz. 

– A vészhelyzetet tovább fokozza, hogy a Duna gyors emelkedése miatt a területen a víz erős sodrással lesz jelen.

A tiltás a teljes gemenci erdőre, valamint a Mohács és Paks környékén, a Duna hullámterében lévő erdőterületekre és az erdőterületek közötti egyéb, erdőgazdálkodási tevékenységet szolgáló földterületekre vonatkozik – közölte a társaság. Jelezték, a Gemenci erdő nyugati határán található, a Duna jobb parti árvízvédelmi töltésén Pörböly és Keselyűs között tilos tartózkodni, kizárólag a védekezésben részt vevő szakemberek használhatják a védműveket.

(Forrás: Ökoturisztikai Központ Gemenc)

A társaság mindezeknek megfelelően leállította a Gemenci Állami Erdei Vasút közlekedését és zárva lesz a pörbölyi ökoturisztikai központ is, valamint elmaradnak az ökoturisztikai programok és a hétvégére tervezett erdei vasúti nap is. 

– Az elkövetkezendő időszak válságos napokat, heteket hoz az erdei állatok életébe, az állatvilág számára a lehető legkisebb emberi zavarás biztosíthatja a minél nagyobb arányú túlélés lehetőségét 

– hangsúlyozták. A társaság azt kéri, hogy az árhullám elvonulásáig személyes jelenlétével senki se zavarja az állatok menekülését és az erdészek, vadgazdálkodási szakemberek mentési és árvízvédelmi munkáját. A vadak védelme érdekében már megkezdődött a vadvédelmi dombok feltöltése takarmánnyal.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.