Pindroch Tamás a sikeres árvízi védekezés kapcsán kifejtette: az emberek ilyenkor nem politikai szemüvegen keresztül nézik a dolgokat.
Amikor az ingatlanomat, a vagyonomat, a városomat, az életemet veszélyezteti az árvíz, akkor nem az államot támadom, nem a Fideszt támadom, meg nem Orbán Viktort támadom, hanem dolgozom és védekezem.
Ez az összefogás, ez a nemzeti összefogás, ez a nemzeti minimum létrejött, Magyar Péterék kivételével – hangsúlyozta.
Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője kifejtette: az árvíz utáni közvélemény-kutatásból kiderül, hogy ki az, aki jól és ki az, aki rosszul tette a dolgát ebben a térben. A kormánypártok erősödtek, a Tisza ugyanennyivel visszaesett.
Nincs azzal probléma, hogy a politikus kimegy a gátra, készít néhány fotót, bejelentkezik a közösségimédia-felületeken, mert így működik a nyilvánosság. Ha odateszi magát, fizikailag és/vagy pénzügyileg segíti a védekezést és ebből a népszerűsége még profitál is. A probléma az, ha csak a népszerűség-növelés van a fókuszban, mert akkor az egész visszaüt. Ez történt Magyar Péterrel
– fejtette ki Zila János.
Az AK elemzője szerint a Tisza jelenleg egy üres váz, amit most töltenek meg tartalommal. Például, amikor megszavazták a Tisza Párt képviselői az Európai Parlamentben azt a módosító indítványt, amely arra szólított fel, hogy Magyarországra helyezzen mindenki nyomást annak érdekében, hogy a háború finanszírozásához járuljon hozzá. Ez rendkívül beszédes – hangsúlyozta Zila János.
Az Igazság órájának fenti adását itt nézhetik, hallgathatják meg:




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!