Már látszik a fény az alagút végén

Szárazabbra fordul az idő végre október első hétvégéjén.

Forrás: MTI2024. 10. 03. 17:41
ILLUSZTRÁCIÓ (FOTÓ: PEXELS)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pénteken még sokfelé várható eső, de szombaton már csak elszórtan fordulhat elő eső, zápor. A szél több helyütt megélénkül, a hőmérséklet csúcsértéke pedig döntően 13 és 19 fok között alakul október első hétvégéjén – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken borult idő várható, a déli részeken vékonyodik, de csak kevés helyen szakadozhat a felhőzet. Sokfelé várható eső, a csapadékzóna napközben fokozatosan északkelet felé helyeződik, közben dél felől szűnik is az eső, estefelé már csak az északi tájakon eshet kevés helyen.

Délután a délkeleti országrészben néhol az ég is megdörrenhet. A döntően északi, északnyugati szelet élénk, a Nyugat-Dunántúlon erős, esetleg viharos lökések kísérhetik, a déli tájakon a délnyugati szél élénkül meg.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 16 fok között valószínű, de délkeleten ennél jóval magasabb értékek is lehetnek.

Szombatra virradóra ködfoltokra kell számítani, napközben pedig nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, elszórtan előfordulhat eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél több helyütt megélénkül, az Északnyugat-Dunántúlon néhol megerősödik. Hajnalban 5 és 13, a délutáni órákban 14 és 19 fok között valószínű.

Vasárnapra virradóra ködfoltok képződhetnek, napközben pedig jobbára közepesen, illetve erősen felhős idő várható, elszórtan előfordulhat eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, az Északnyugat-Dunántúlon néhol megerősödik. A minimum-hőmérséklet többnyire 6 és 12, a csúcsérték 13 és 18 fok között alakul.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.