Meghalt Kozma Imre atya

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke 85 évet élt.

2024. 10. 17. 7:02
BPM_20240227 (1)

Kozma Imre atyával a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnök   Budapest 20240227  Magyar Nemzet
Fotó: Bach Máté
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Életének 85. évében elhunyt Kozma Imre atya katolikus pap, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend korábbi magyarországi vezetője – tájékoztatta lapunkat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Kozma Imre 1940. június 4-én Győrzámolyban született. A győri bencés gimnáziumban érettségizett, majd papi szemináriumba jelentkezett. Döntése komoly elkötelezettséget jelentett, hiszen 1958-ban a papi hivatást választó fiatalok biztosan számíthattak arra, hogy az államvédelmi hatóság zaklatni és üldözni fogja őket.

Kozma Imre atyát a későbbi években számos alkalommal előállították és kihallgatták, hallgatóságának több tagját meghurcolták és kizárták az egyetemről.

 

Az elesettek felemelése

Az 1989-ben megalakított Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökeként a szegények, idősek, hajléktalan emberek ellátását szervezte meg.

A zugligeti templom kertjében megnyitotta az első menekülttábort a Budapesten gyülekező keletnémet családok előtt,

ezzel az akkori Európa legnagyobb humanitárius akcióját indította el, amelynek során 48 ezer menekültet fogadtak be Magyarországon.

A romániai forradalom alatt segélyszállítmányokat juttatott el a szükséget szenvedő településekre, a délszláv háború alatt kórházi osztályokat, bentlakásos intézményeket és nagy számú civil lakosságot menekített át Magyarországra az általa vezetett szervezet.

Felhívásaira önkéntesek százai jelentkeztek, közben országszerte megalakultak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportjai.

Három és fél évtized alatt a szeretetszolgálat az egyik legnagyobb magyarországi karitatív szervezetté vált, amely szociális, oktatási és egészségügyi ellátásokból is hálózatot épített ki, intézményeiben és önkéntes csoportjaiban naponta átlagosan 17 ezer emberről gondoskodik.

Kozma Imre atya tevékenységét több mint harminc alkalommal ismerték el rangos kitüntetésekkel. 1996-ban az  Év emberének választották, 2003-ban a Magyar Köztársaság Középkeresztje díjat vehette át, 2005-ben Prima Primissima díjat kapott, 2010-ben Francia Becsületrenddel tüntették ki, 2016-ban Európa Polgár díjjal ismerték el életművét, és több település önkormányzata is díszpolgári címet adományozott Kozma Imre atyának.

 

Orbán Viktor és Sulyok Tamás elbúcsúzott Kozma atyától

A közösségi oldalán emlékezett meg Kozma atyáról Orbán Viktor miniszterelnök.

Elment Kozma atya, a szeretet és a nélkülözők magyar védőszentje. Isten veled!

– írta bejegyzésében a kormányfő.

„Kozma Imre atya élete maga volt a szolgálat és a szeretet hirdetése. Minden pillanatát azokért élte, akiknek a legnagyobb szükségük volt rá. Mindennapjait az önzetlen szolgálat és a mély hit határozta meg” – olvasható Sulyok Tamás köztársasági elnök bejegyzésében.

Távozása fájdalmas, ám az az örökség, amit hátrahagyott, mindannyiunknak erőt és hitet ad a jövőben

– búcsúzott az államfő, és felidézte Kozma atya gondolatát: „Ha az emberekben béke van, akkor a világban is.”

Borítókép: Kozma Imre atya (Fotó: Bach Máté)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.