Több ezer rászoruló gyermek álmát váltotta valóra a Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Lezárult a Csillagszóró karácsonyi ajándékgyűjtő akció.
Lezárult a Csillagszóró karácsonyi ajándékgyűjtő akció.

A XII. kerületi központ reggel 7-től 19 óráig várja a látogatókat.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke 85 évet élt.

Működik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hátrányos helyzetű gyermekek felzárkózására kialakított programja.

A Máltai Szimfónia célja, hogy sikerélményt, odafigyelést és a közösséghez tartozás érzését adja a nehéz körülmények között élő gyerekeknek.

Csaknem háromezer, idősgondozásban részt vevő embernek segítenek.

Elindult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Scitec Nutrition közös kampánya.

Magyarország mindenkinek igyekszik segíteni, aki segítséget kér − hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes Máriapócson.

Nagy Tímea is inspirálja a 150 hátrányos helyzetű, sportoló gyereket a Balaton-parton.

Zsúfolásig megtelt a budapesti Szent Ferenc sebei templom a kerek évfordulón tartott ünnepen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Marad a hideg, télies idő.

Álhírkampányt indított és természetesen lebukott a Tisza Párt.

Üzenetet kaptak azok a fiatalok, akik nem szeretnének elmenni szavazni.

FBI-segítséggel vadásznak a szökésben lévő bűnözőre.

Oroszország különböző régióiban támadtak az ukránok.

Példátlan történelmi siker, hogy Magyarország alapítóként vehet részt a Béketanácsban – hangsúlyozta lapunknak Fekete Rajmund történész, Amerika-szakértő.

Kirill Dmitrijev, az orosz elnök különmegbízottja porig alázta az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A békebeli Balaton és a Retyezát-hegység is feltűnik az elfeledett klasszikusban.

PM Orban’s confident performance made Peter Magyar’s past fiascos and failures stand out even more.

A Levante elleni mecs előtt és a lefújás után is megtörten látták az alagútban a brazil játékost.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.